BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzemanyag: megjelentek az új magyarországi árak – csütörtöktől sorozatban negyedjére drágul a benzin és a dízel

A június 9-i választások óta folyamatosan emelkedik az üzemanyag ára. Ennek persze megvan az oka: itt a nyár, a világpiaci árak pedig kilőttek.

Tovább drágul az üzemanyag Magyarországon – derült ki a Holtankoljak friss adatközléséből.

tankolás
Üzemanyag: megjelentek az új magyarországi árak – csütörtöktől sorozatban negyedjére drágul a benzin és a dízel / Fotó: Sipeki Péter

Az üzemanyagár-figyelő blog szerint ugyanis csütörtöktől ismét drágulásra számíthatnak a járműtulajdonosok. 

A benzin 2, a gázolaj 6 forinttal fog többe kerülni.

A következő átlagárakkal jelennek meg holnaptól:

  • 95-ös benzin – 602 forint/liter,
  • gázolaj – 620 forint/liter.

Fontos hangsúlyozni, hogy átlagárakról van szó, amelyektől a jellemző kiskereskedelmi árak a benzinkutakon eltérhetnek. Tapasztalataink szerint jelenleg a benzin literjét még 600 forint alatt adják, a dízelét viszont már jóval fölötte. 

Drágul az üzemanyag

A magyar üzemanyagár az elmúlt másfél hétben egyértelműen emelkedni kezdett. Június 14–20. között, tehát múlt péntektől ezen a héten csütörtökig a benzin nagykereskedelmi ára 11, a dízelé már 26 forinttal nőtt. Ez azért is különösen fájó, mert nagyjából két hónapon keresztül éppen ellentétes folyamat zajlott. Április közepétől – részben a kormányzat fellépésének betudhatóan – masszív árcsökkentés indult meg a hazai kutakon. Április 17-én arról számoltunk be, hogy a 95-ös benzin átlagára 650 forint literenként, a gázolajé pedig 647 forint. Vagyis azóta a benzin és a dízel is mintegy 50 forinttal lett olcsóbb.

Ezzel együtt is – a frissen bejelentett üzemanyag-drágulással – januártól mostanáig nagykereskedelmi szinten a literenkénti benzinár 71, a dízelár pedig 56 forinttal nőtt, jóllehet 41 forint a kötelező januári jövedékiadó-emelésre vezethető vissza. Ezt leszámítva a benzinár 30 forinttal emelkedett, a dízelnél pedig 15 forint plusz figyelhető meg. Az 50-70 forint körüli literenkénti drágulás után egy átlagos, 50 literes tankolás 2500–3500 ezer forinttal kerül többe most, mint tavaly decemberben.

Miért drágul az üzemanyag Magyarországon?

Lapunk már a múlt héten felhívta rá a figyelmet, hogy minden jel szerint drágulás következik a magyar benzinkutakon. Ez tehát immár hivatalos. Ennek persze megvan a maga oka: nincsenek jó hírek a piacról fogyasztói szempontból.

Először is tetemes romlás állt be a dollár-forint árfolyamában. Ugyan a pénteki 372 forintos szintről mostanra lejjebb lépett, 368 forint fölé a váltás, de ez még mindig jóval magasabb, mint a június eleji 358 forint. Az olajnál ismét 85 dollár fölött van a jegyzés, egészen pontosan a Brent jegyzése 85,10 dollárt mutat szerda délelőtt, ami a május vége óta csúcsot jelent. Főleg úgy, hogy június elején még 76 dollárnál tartott.

Vagyis az üzemanyagárak szempontjából két döntő elem, a dollár-forint árfolyam, illetve az olajár alakulása egyszerre került lejtőre, éppen ezért arra kell számítani, hogy mindez a soron következő üzemanyagár-döntésekben is visszaköszön, hacsak nem áll be fordulat.

Még egy érdekesség megfigyelhető, ez pedig már kifejezetten magyar specifikum. Korábban évekig az volt a rend, hogy a hazai üzemanyag-nagykereskedők hétfőn és szerdán jelentették be az új árakat. Ezek szerdán, illetve pénteken léptek hatályba. Ehhez képest most azt látjuk, hogy üzemanyagár-emelés történt pénteken, hétfőn, kedden és csütörtökön is. Úgy látszik tehát, hogy a korábbi menetrend már nem érvényes, és a Mol által fémjelzett nagykereskedői kör már gyorsabb árkorrekciókat alkalmaz.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.