Nagy Imre-per: semmi értelme nem volt védekezni - Nem kért kegyelmet

Ötven évvel Nagy Imre és társai egyhetes koncepciós pere után nyilvánosan is elhangzott a tárgyalás 52 órás hanganyaga. Az érdeklődők múlt héten a budapesti Centrális Galériában hallgathatták meg a felvételeket.

"A per nem a korábbi koncepciós perekhez hasonlóan folyt, ez sokkal ravaszabb volt azoknál. Nem valótlan dolgokkal rágalmazzák a vádlottakat, hanem a valós tényeket próbálják titkos összeesküvésként rekonstruálni – mondja Mink András történész. - Vannak hamis tanúk is, mint Uszta Gyula egykori partizán, sztálinista tábornok. Ő azt állítja, hogy október 31-én találkozott Maléter Pállal, akihez megbeszélésük idején vértől iszamos katonák rontottak be, és egymást túlkiabálva dicsekedtek arról, mint hajtották végre a Köztársaság téri pártház elfoglalására kiadott parancsot. Az igazság ezzel szemben, hogy a Honvédelmi Minisztérium kiküldte páncélosok parancsnoka meg akarta védeni a pártszékházat, de azt összekeverte az Erkel Színházzal, és tévedésből éppen a székházat kezdte lövetni. Ezzel a ténnyel az ügyész, Uszta és Vida Ferenc bíró is tisztában volt."

Az akkori vezetés Nagy Imrééktől való félelmét mutatja, hogy miután Kádár János kiadta az utasítást a per tárgyalására, két héttel később már végre is hajtották az ítéleteket - állítja Mink András. Az ENSZ napirendre vette a magyarkérdést, Hruscsov szovjet főtitkár pedig mosolyoffenzívába kezdett Nyugaton. A tárgyalást ezért másfél évig nem engedélyezték a szovjetek. Amikor pedig Moszkva belegyezett, Kádár biztosra akart menni. A vádlottak már az első napokban megtudták, hogy semmi értelme védekezniük, mondja a történész. Nagy Imre még az első napokban vitába szállt a tanúkkal, az ügyésszel. De néhány nap után végképp belefáradt a színjátékba, ereje már csak arra volt, hogy az utolsó szó jogán elmondja: nem kér kegyelmet, a sorsát pedig a magyar nép kezébe teszi.

Nagy Imre az utolsó szó jogán nem kért kegyelmet, sorsát a magyar nép kezébe tette.

Rövidhírből tudták meg az ítéletet a családtagok is
"A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa, mérlegelve a bűncselekmények súlyát, a súlyosbító és enyhítő körülményeket, a lefolytatott tárgyalás alapján a vád tárgyává tett cselekményekben a vádlottakat bűnösnek mondta ki, és ezért Nagy Imrét halálra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, dr. Szilágyi Józsefet halálra, Jánosi Ferencet 8 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották."

Az 1958. június 17-i napilapokból így értesülhetett legszélesebb körben először az ország népe, de a rokonok, barátok is a forradalom vezetőinek sorsáról. A 16-án éjfélkor a rádióban elhangzott bejelentés és az Igazságügyi Minisztérium másnapi, a lapokban megjelentetett egyoldalas közleménye előtt a hatalom másfél éven át titkolta Nagy Imréék hollétét és sorsát. A közlemény szerint a vádlottak népellenes összeesküvést hajtottak végre az alkotmányos rend megdöntésére, s az országot a nyugati burzsoáziának akarták kiszolgáltatni.

Az elmúlt héten több százan hallgathattak bele a per viszonylag jó minőségű hanganyagába. Ottjártunkkor Gyenes Judit, Maléter Pál özvegye megrendülve hallgatta férje és vádlott-társai védekezését. "51 év óta nem hallottam a hangját - nyilatkozta korábban az özvegy néhai férjéről. - 1957. május 8-án házassági évfordulónk volt, akkor engedélyezték a látogatást. Soha többet nem láttam" - mondta. Az özvegy a rokonaitól tudta meg a tragikus hírt, akik szintén a médiából értesültek róla. Ezt követően éveken át írta beadványait, hogy megtudja, hol temették el a férjét. A válasz mindig ugyanaz volt: "kérelmére válaszolva közöljük, hogy erről nem áll módunkban értesíteni". Gyenes Judit halotti anyakönyvi kivonatot sem kapott, így egészen 1989 márciusáig, az exhumálásig élt benne a remény, hogy hátha mégsem igaz az egész.

Az újratemetést az emigrációba vonult értelmiség vetette fel először, még a hetvenes években
Bár az 1956-os forradalomról és Nagy Imre szerepéről még mindig vitáznak a politikusok, abban mindenki egyetért, hogy az 1989. június 16-i újratemetési szertartás a Kádár-diktatúra végének legszebb szimbóluma, a magyar demokrácia győzelmének jelképe. Az újratemetés szükségességét az emigrációba vonult értelmiség vetette fel a 70-es években. A 80-as években hosszas egyezkedés után létrejött az újratemetést és az áldozatok rehabilitálását sürgető Történelmi Igazságtétel Bizottság, amely a kivégzés 30. évfordulójára közös megemlékezésre hívta az embereket. Az évfordulón a tüntetők Nagy Imre nevét skandálták - ez korábban elképzelhetetlen volt. Kádár Jánost 1988 májusában megbuktatta az MSZMP. Az új főtitkár, Grósz Károly megígérte az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi József lányának, hogy családi körben végső nyugalomra helyezhetik Nagy Imrét és mártírtársait.

A meggyengült pártvezetés próbálta megakadályozni, hogy a tervezett újrahantolás politikai demonstrációvá váljon. Amikor azonban Pozsgay Imre 1989. január 28-án a rádióban népfelkelésnek nevezte 1956-ot, a folyamatokat már nem lehetett megállítani. 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén kétszázezres tömeg tisztelgett Nagy Imre és társai előtt. Az állami televízió példátlan módon élőben közvetítette az eseményt. A Legfelsőbb Bíróságon közben zajlott a per semmissé tétele. A sors fintora, hogy 1989. július 6-án, amikor a testület rehabilitálta a mártír miniszterelnököt, meghalt Kádár János. Akit mindezek ellenére százezrek kísértek utolsó útjára.

Temetetlen holtak a 301-es parcellában
A halálos ítéletet június 15-én hirdette ki Vida Ferenc, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági ötfős tanácsának elnöke. Miután Nagy Imre kegyelmet nem kért, a benyújtott kegyelmi kérvényeket pedig a bíróság elutasította, az ítéleteket 1958. június 16-án, hajnali öt órakor Bogár János hóhér hárompercenként végrehajtotta. Nagy Imre volt az első, őt követte Maléter Pál, majd Gimes Miklós. (Losonczy Géza még a börtönben meghalt, miközben mesterségesen próbálták táplálni.)

A holttesteket a börtön udvarán ásták el. Nagy Imre kezét, lábát szögesdróttal összekötözték, és arccal lefelé tették a koporsóba, a hantokra bútorokat, vasakat hordtak. 1961. február 24-én titokban kihantolták a maradványokat, és a szomszédos Új Köztemető 301-es parcellájában temették el őket hamis nevek alatt, Nagy Imre sírjára például azt írták: Borbíró Piroska. A titkos temetésnek mégis híre ment, és a rendezetlen, bokrokkal benőtt területen olykor-olykor virágokat, koszorúkat helyeztek el ismeretlenek. A titkosrendőrség ezért éjjel-nappal figyelte a 301-es parcellát.

Mint ahogy az Antigonéban, a rendszer nem tudott elszámolni "temetetlen halottaival". Kádár János - bár vigyázott rá, hogy már ne ő legyen a miniszterelnök a bírósági tárgyalás és a kivégzés alatt – sorstragédiáját nem tudta elkerülni: megélte az újratemetést, és látta, hogy az MSZMP vezetői állnak díszőrséget a koporsó mellett. Kádár három hétre rá meghalt.

A Parlamenttől a gyűjtőfogházig
1956. november 4. Hajnalban Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédben tájékoztatta a közvéleményt a szovjet támadásról. Legközelebbi elvbarátaival a jugoszláv követségre menekült, és politikai menedékjogot kért.
1956. november 22. A magyar kormány bántatlansági ígéretében bízva Nagy és társai lemondtak a menedékjogról, és elhagyták a jugoszláv követséget. A szovjet csapatok azonnal őrizetbe vették őket.
1956. november 23. Nagyot és társait Romániába deportálták, ahol a Snagovi-tó partján tartották fogva őket.
1957. január 25. Kállai Gyula az MSZMP megbízásából Bukarestben tárgyalt Naggyal, aki elutasította politikájának önkritikus felülvizsgálatát.
1957. március 27-29. Kádár János Moszkvában az SZKP vezetőivel megállapodott Nagy bíróság elé állításáról.
1957. április 14. Nagyot letartóztatták, és társaival együtt Budapestre szállították.
1957. április 16. Nagy megtagadta a választ kihallgatói kérdéseire, és a jegyzőkönyveket ettől kezdve nem írta alá.
1957. augusztus 26. Biszku Béla belügyminiszter Moszkvában Andropovval, az SZKP KB osztályvezetőjével és más szovjet vezetőkkel egyeztette a Nagy Imre-per vádiratát és az ítéleteket.
1958. június 9-15. Nagy Imre és társai pere. A Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.
1958. június 16. Hajnalban Nagyot, Malétert és Gimest a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. Holttestüket a börtön udvarán temették el.
1961. február 24. A földi maradványokat titokban kihantolták és az Új Köztemető 301-es parcellájában újra eltemették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyezve be.
1988. június 5. A Történelmi Igazságtétel Bizottság a Nagy Imre-perben kivégzettek tisztességes eltemetését és rehabilitációjukat követelik.
1989. március 29. A 301-es parcellában megkezdődik Nagy, Gimes, Losonczy, Maléter és Szilágyi József jeltelenül eltemetett holttestének kihantolása.
1989. június 16. Nagy Imre és mártírtársai ünnepélyes újratemetése Budapesten.
1989. július 6. Nagy Imre és társainak rehabilitálása. A tárgyalás közben érkezett a hír Kádár János haláláról.