Kuncze: Zörög a haraszt, pedig szélcsend van

– A politikusok a magánéletükről nem szeretnek beszélni, Ön viszont kikötötte, hogy a politikáról ne kérdezzük. Miért?

– Ezek szerint fordított politikus vagyok. Visszavonultam, mert így tartottam helyesnek. Mások viszik már a liberális pártot, a partvonalról meg nem szeretnék bekiabálni, mert akkor könnyen felmerül a kérdés, hogy miért nem csinálom.

– Pedig akár jól is jöhetne a kiabálás az SZDSZ-nek, mert könnyen lehet, hogy a partvonalról jobban lehet látni a hibákat.

– Látni valóban jobban lehet, de kiabálni nem szeretek.

– Mégis időről időre felmerül a visszatérésének a lehetősége a pártelnöki posztra. Hogy éli meg ezeket a felkéréseket?

– Zörög a haraszt, pedig szélcsend van, legalábbis, ami engem illet.

– Tehát nincs is konkrét megkeresés ilyen ügyben, csak találgatások a sajtóban?

– Volt aláírásgyűjtés is, ami velem nem volt megbeszélve. Aztán világossá tettem, hogy nem szándékozom visszatérni, mire az aláírásgyűjtés abbamaradt. Nehéz beszélgetés lesz, én szóltam előre, mert ha politikáról van szó, minden kérdést meg tudok kerülni.

– Van benne gyakorlata. Húsz éve válaszolgat politikusként. Miért döntött úgy, hogy ezentúl inkább kérdezni akar egy rádióműsorban?

– Ez egy érdekes epizód az életemben. Az ősszel vezettem néhány műsort az egyik rádióban, most pedig újra felkértek és elvállaltam.

– Milyenek voltak a visszajelzések a műsorral kapcsolatban?

– Nagyon pozitívak voltak. Ezt onnan tudom, hogy magam is több pozitív tartalmú sms-t küldtem a rádióba. Ráadásul a feleségemnek is tetszett a műsor. De a viccet félretéve, általában tényleg jól fogadták. Nyilván ezért jött az ötlet, hogy próbáljunk meg még egy etapot.

– Fontos magának, hogy másoknak tetsszen, amit csinál?

– Az ember politikusként sokszor kényszerül arra, hogy olyat csináljon, amiről tudja, hogy nem fog tetszeni és nem lesz népszerű, mégis meg kell csinálni. Ha nekem az lett volna a szempont, hogy tetsszen amit csinálok, akkor valószínűleg valamilyen szélsőséges politikus lennék, mert az embereknek a populizmus mindig jobban tetszik, mint a realizmus. Amúgy fontos mások véleménye. Olvasom az internetet, beszélgetek emberekkel és ebből levonok következtetéseket a magam számára. De ez nem úgy működik, hogy azt csinálom, amit éppen hallok. A döntéseimben benne vannak ezek a következtetések, de a saját életszemléletem is. Nem vagyok befolyásolható.

– Azért az érdekes, hogy azt mondja nem akar politikáról beszélni, erre elvállal egy közéleti rádióműsort, ahol azért politizálni is kell.

– Ez a gondolatmenet azt feltételezi, hogyha az ember politikus lesz, akkor onnantól ha vécére megy, még akkor is azt mondják, hogy azért megy oda, mert politikus és nem azért mert dolga van ott. Engem megkerestek, érdekesnek találtam a feladatot és elvállaltam. De itt műsorvezetőnek mutatom magam és felhívom a hallgatók figyelmét, hogy rám ne pártpolitikusként tekintsenek, hanem műsorvezetőként, akinek nyilván van véleménye a világról. Ha valaki politikusként hallgat engem, az az ő baja.

– Mindenesetre ebben a közhangulatban elvállalni egy ilyen jellegű rádiós műsort, ahhoz önbizalom kell. Hiszen olyan emberek is hangot adhatnak a véleményüknek, akik ki nem állhatják a liberális pártot. Nem fél tőlük?

– Nem félek, hiszen az övék is egy vélemény, amivel szembesülni kell. Bár hozzáteszem, hogy a velem egyet nem értők között is lehet olyan, aki nem zsigerből utál, pusztán egészen másként gondolkodik a világról. Vele vitatkozni pedig nagyon jó is lehet.

– Értelmes vitát folytatni valóban jó, de akadt rá példa, hogy az ilyen jellegű műsort vezetőjével történt valami kellemetlenség. Gondoljunk csak Bolgár György inzultálásaira vagy Csintalan Sándor megverésére. Ön nem fél a szélsőséges reakcióktól? 

– Ilyen még velem nem fordult elő, még nem akart senki megverni. Életveszélyesen meg volt idő, amikor hetente háromszor is megfenyegettek, csak akkor az még nem volt divat, hogy ezzel az ember állandóan a nyilvánossághoz futkos és ilyen módon próbál politikai jó pontokat szerezni. Ma már ott tartunk, hogy meg sem kell fenyegetni valakit ahhoz, hogy kiálljon és azt mondja, hogy kérem engem életveszélyesen megfenyegettek. Ma már ez is a kommunikációs technikák részévé vált.

Ezt el lehet fogadni és együtt lehet élni vele?

– El kell gondolkodni rajta, hogy normális-e ez. Én arra a következtetésre jutottam, hogy nem az és nem foglalkozom vele.

– Egykori belügyminiszterként mi a véleménye napjaink közbiztonságáról?

– A bűnügyi helyzet most valamelyest jobb, mint akkoriban volt. Nem szembesülünk hetente kétszer-háromszor robbantással, ilyen értelemben a közbiztonság és talán az emberek biztonságérzete is jobb. Az egy más kérdés, hogy most meg olyan jelenségek ütik fel a fejüket, amelyekkel annak idején nem kellett számolni. Ilyen például a fenyegetés a politika felé. Ezeket a Molotov-koktélos, fehér poros akciókat én félelemkeltésnek tartom. Vannak buggyant emberek, akiknek ez örömet okoz. Van viszont egy másik súlyos dolog, ami úgy tűnik, hogy szervezett, az pedig a romák elleni különböző támadások. Egy részük lehet, hogy nem etnikai indíttatású, de nem szabad nem észrevenni, hogy itt egy tendencia érvényesül és ez elég borzasztó. Ez ellen a jelenség ellen mindenkinek kötelessége fellépni egy demokratikus országban, amilyen reményeim szerint Magyarország. Nem szabad egy percig sem eltűrni, mert ezzel nem lehet együtt élni. Minden politikai erőnek nagyon keményen és határozottan kellene fellépni a jelenséggel szemben, hogy az őket támogató választók is lássák, van egy pont amin nem mehetünk túl. Ez az a pont.

– Lehet, hogy ilyen miliőben nem véletlenül ment el politikusaink humorérzéke. Sokan hiányolják az ironikus megjegyzéseit a Tisztelt Ház ülésein. 

– Nézze, a humorérzék az már nem olyan, amit talál az ember az utcán.  De a mai parlamentben is sok olyan politikus van, akiknek jó a humora. Csak az a probléma, hogy sokan valamilyen rossz felfogás miatt szerepet játszanak. Azt hiszik, hogy az embereknek látniuk kell, hogy a nemzet összes gondja ott van a vállukon és ők egy rettenetes terhet cipelnek. Na és persze az egész nép legyen nekik hálás azért, hogy ezt a súlyos terhet felvállalták és éveken keresztül cipelik. Ebbe a szerepbe pedig nem fér bele a könnyedség. Ez szerintem nagy baj, mert a humor szerintem jól képes oldani a feszültséget. Így viszont marad a feszültség, izzadságszagú lesz a légkör és mindenkinek a harc jut eszébe róla. Pedig ennek csak versenynek szabadna lennie, nem pedig a másik teljes megsemmisítéséig menő harcnak, amilyennek én mostanában sokszor látom a politikát.

– A politikusoknak azért mégis van humorérzéke. Azt például rendszerint viccnek gondolják, hogy egy fele ekkora parlamentre lenne szükség.

– Azt egyszerű mondani, hogy legyen kisebb parlament, de a választási rendszer nem olyasmi, amit egy számháborúval könnyedén el lehet dönteni. Megválaszolandó kérdés, hogy a választók akaratát jobban tükröző arányosabb rendszert akarunk e, mert ebben az esetben növelni kell a listás szavazatok arányát. Vagy maradjanak a jelenlegi arányok, vagy legyen még aránytalanabb a rendszer, vagyis nőjön az egyéni választókörzet szerepe. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a képviselő ki tudja számolni, hogy amilyen arányban csökken a parlament létszáma, ugyanolyan arányban csökkennek bejutási esélyei. Egyébként az igaz, hogy az ország méretének egy kétszáz fős parlament felelne meg, csak nem látom, hogy ez a közeljövőben megvalósulhatna.

– Ha már itt tartunk, akkor Ön szerint a következő választásokon két, három, vagy négy párt lesz a parlamentben?

– Hajszálpontosan annyi, amennyit a választók legalább öt százalékkal a parlamentbe juttatnak. A politikában egy hét is nagy idő, nemhogy másfél év. Például éppen egy mostani közvélemény-kutatás azt mondja, hogy ha ma lett volna a választás, az SZDSZ bekerülne a parlamentbe, tegnapelőtt meg nem, holnapután meg az MDF is, aztán elkezdhetünk találgatni. Vegyünk inkább lottót, azon meg még nyerni is lehet.

– Hosszabb távon biztosan nem a rádiózásból akar megélni. Van három diplomája, melyikkel kezd valamit?

– Mindig úgy merül fel a kérdés, hogy én most rádiózok, akkor tehát a média felé orientálódom-e. Az egyértelmű válaszom az, hogy nem. Alapítottam egy tanácsadó céget, aminek keretében most nagyon alapjáraton tevékenykedem és abban bízom, hogy 2010 után még lesznek olyanok, akik számára érdekes lehet, hogy mit ér a felhalmozott tudásom, a kapcsolatrendszerem. Közgazdász, mélyépítő és szakközgazdász diplomám van, nyilvánvalóan ezeken a területeken szeretnék mozogni.

– Mindent ugyanígy tenne, ha újrakezdhetné?

– Tény, hogy lehetett volna nyugodtabb is az életem, ha nem leszek politikus. Ha viszont arra a pillanatra gondolok, amikor megválasztott képviselőként először mentem fel a parlament lépcsőjén, akkor úgy érzem, hogy megérte az elmúlt 18 év minden buktatójával együtt.

Szép a politikai pályája, volt frakcióvezető, pártelnök, miniszter. Felmerülhet, hogy talán csak a köztársasági elnöki poszt hiányzik. Volt úgy, hogy eszébe jutott ez?

– Köztársasági elnöki posztot nem lehet makaón nyerni. Legyünk realisták. Köztársasági elnököt a parlament választ, ahhoz az első körben kétharmados, később pedig feles többségre van szükség. Miután pedig ilyen többség nem látszik elérhetőnek a számomra, ezért aztán nem is gondolkodom a kérdésen.

– Mire jut több ideje, amióta visszavonult a pártelnökségtől?

– Többet alszom és olvasok. Régen többnyire hatkor keltem, de ha reggeli műsorba hívtak még korábban, és fél este tíz körül értem haza. Most nyolckor indulok el otthonról és előfordul, hogy már hatkor otthon vagyok.

– Több a közös családi program is?

– Idén nyáron annyit nyaraltam, mint az elmúlt 15 évben összesen sem és több idő jut színházra, mozira, barátokra is.

– Több vagy kevesebb lett a barátja, amióta "visszavonult"?

– Nekem a szorosan vett baráti társaságom a gyerekkorom óta ugyanaz. Ez szerintem így normális.

– Pártelnökként, miniszterként nyilván azért nehezebb megtartani ezeket a kapcsolatokat.

– Aki egy pozíciótól elszáll, az utána nagyon nagyot esik. Bármilyen pozícióban is voltam, arra mindig különösen odafigyeltem, hogy a barátaimmal rendszeresen találkozzam és a barátságunk ne szenvedje meg a pozíciómat. Nyilván ritkábban találkoztunk, de a kapcsolat az elmúlt 18 évben is folyamatos volt.

– Volt mozgásban az a kosárlabda, amit ajándékba kapott, amikor elbúcsúztatták a pártelnökségtől?

– A labda volt mozgásban és most is abban van, mert odaadtam az egyik unokaöcsémnek, aki 16 éves és kosarazik. A sportolás nem annyira jellemző ma már rám, bonyolult összehozni.

– A családban van szokásos ritmusa a karácsony előtti készülődésnek?

– A karácsony nálunk is a legnagyobb ünnep. Mi Tökölön élünk a feleségemmel, és ott él a nejem két húga és az édesanyja is. A szenteste úgy néz ki nálunk, hogy az egész család körbejár, mert mindenki a saját karácsonyfája alatt ajándékozza meg a többieket és valamelyik testvérnél van a végén a vacsora. Nekem is két testvérem van, az egyik Székesfehérváron, a másik Budakeszin él, ezért aztán karácsony napján az én családom jön össze valamelyik testvérnél forgószínpadszerűen.

– Szereti az ünnepeket?

– Ha az április negyedikére gondol, az olyan ünnepeket nem szeretem. De azt igen, amikor összejön a család. A feleségemnek és nekem is két testvérünk van, sokan vagyunk és ünneplősek vagyunk. Hagyomány, hogy a névnapokat és a születésnapokat is közösen ünnepeljük.

– A saját gyerekek ilyenkor nem hiányoznak?

– Így alakult és ezen kár most már keseregni.

– Ajándékot adni vagy kapni szeret jobban?

– Adni. Kapni nehezebben tudok, mert az mindig zavarba ejt.

– Ezek szerint jó ajándékvásárló?

– Nem, kifejezetten rossz ajándékvásárló vagyok. Nehezen találom ki hogy mit vegyek, és őszintén bevallom, hogy előfordult nem is egyszer, hogy 24-én háromnegyed kettőkor még rohangáltam az ajándékokért, mert odáig húztam-halasztottam a dolgot. De idén biztosan máshogy lesz. Elvégre több időm jut az ajándékvásárlásra is.

AS Network-->