BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy nap munka, egy nap tanulás - Miniszterelnöki bejelentés

Ma tartotta első ülését a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) – jelentette be Gyurcsány Ferenc a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

Az ülésen a miniszterelnök tájékoztatása szerint elsősorban pénzügyi – foglalkoztatási, szociális és beruházási jellegű – kérdésekkel foglalkoztak. Ennek keretében áttekintették, hol tartanak az októberi gazdasági csúcson bejelentett intézkedések.

Ez alapján elmondható, hogy elindult a hitelprogram, a kkv hitelprogram, a Széchenyi-kártya támogatásának növelése és az automatikus pályázatok. Egyszerűsítődött az ÚMFT pályázatrendszere, bevezették a 35-40 százalékos előleget. Elkezdték az adminisztratív terhek átfogó csökkentésének programját.

Jövő héten megkötik a bankokkal a forgóeszköz-finanszírozási konstrukciót lehetővé tevő szerződéseket, amely 200 millió értékig juttatja forráshoz a kkv-kat. A miniszterelnök hangsúlyozta a bankok és ügyfelek közötti kapcsolat hatékonyabbá tételének szükségességét. Szeretnék elérni, hogy a bankokkal kötött megállapodás és az első hitelösszeg folyósítása között rövidebb idő teljen el.

A miniszterelnök leszögezte: egy ponton változtatnak a gazdasági csúcson előirányzott intézkedéseket. Megszűnik az a járulékkedvezmény, amelyet egy alkalmazott felvételét követően öt dolgozóra vehettek fel a cégek. Gyurcsány Ferenc szerint ezt egyrészt kompenzálja az általános járulékcsökkentés. Ezen kívül az így felszabaduló forrásokat átcsoportosítják a négy munkanap, egy képzési nap programba.

A jövő heti kormányülésen előterjesztendő javaslat szerint a vállalkozások szakmai képzést tartanának az ötödik munkanapon, amelynek bérköltségét az állam vállalná át a napi munkabér maximum 80 százalékáig. A konstrukcióra a már korábban bejelentett 10 milliárd forintos munkahelymegtartó támogatás mellett további 20 milliárdos forrás áll rendelkezésre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.