BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Puskaporos hordón ülünk - A romák helyzete húsz éve romlik"

Az Országos Kriminológia Intézet (OKRI) igazgatóhelyettese szerint a többségi társadalom és a politikusok felelőssége, hogy a kiélezett gazdasági helyzetben ne élezzék tovább a konfliktusokat.

A rendszerváltás előtt az emberi jogokat nem vették számításba, így ekkor létezhetett a "cigány bűnözés" kifejezés. Az Alkotmánybíróság határozata nyomán azonban 1991-től az etnikai kategorizálás megszűnt, a hatóságok nem gyűjthetnek adatokat a bűnelkövetők származásáról, így ilyen adatok nem is állnak rendelkezésre – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kerezsi Klára, az OKRI igazgatóhelyettese.

A kriminológus saját kutatási tapasztalatai alapján elmondta: a vélelmezhetően roma származású elítéltek túlnyomó többség enyhe súlyú vagyon elleni bűncselekményeket követ el, amelyek összességükben jóval kisebb kárt okoznak, mint a más csoportok által elkövetett vagyoni bűncselekmények. A nemzetközi statisztikák alapján is megállapítható, hogy a társadalmi ranglétrán felfelé haladva emelkedik a bűncselekmények súlya. Kerezsi Klára hozzátette: a társadalom alsó rétegeinek sokkal kevesebb a veszítenivalója, tehát az ő esetükben nagyobb a bűnelkövetés valószínűsége.

Az OKRI szakértője szerint a roma társadalom helyzete a rendszerváltás óta folyamatosan romlik, az aprófalvakban élőknek gyakorlatilag nincs esélyük a felemelkedésre, ezért társadalmi segítségnyújtásra van szükség. Hozzátette: a többségi társadalom és a politikusok felelőssége, hogy a nehéz gazdasági helyzetben ne élezzék a konfliktusokat, hiszen a társadalom szétszakadása Magyarország egészének stabilitását fenyegeti.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.