BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Tegnap az ördög járt itt, érezhető a kénköves füst szaga" - Chávez 2012 után is kísérletezhet

A venezuelai elnök, folytathatja a sajátos dél-amerikai szocializmus megteremtésére irányuló kísérleteit, miután a hétvégi népszavazáson lehetőséget kapott egy harmadik mandátumért szóló indulásra.

Az ország alkotmánya korábban 2 ciklusra korlátozta egy elnök hivatali idejét, ez Chávez esetében 2012-ben jár le. Az Egyesült Államok elleni indulatos bírálatairól ismert politikus jó érzékkel határozta el, hogy mihamarabb szerét kell ejteni egy újabb népszavazásnak, mielőtt még az olajjövedelmek megcsappanása drasztikus kiadáscsökkentéseket kényszerít ki.

Az elnöki mandátumok számának korlátozásáról 2007 decemberében egyszer már tartottak népszavazást, akkor elbukott az alkotmány módosítását célzó indítvány.

Globális televíziós hírszolgáltatások szerint még hatnak a díjmentes oktatás és a kiterjedt egészségügyi ellátás megszervezésére tett intézkedések. Chavez nyomban bejelentette, hogy 2012-ben indulni fog a választásokon. A vasárnapi népszavazás eredményének ismertté válása után az elnöki palota erkélyéről azt harsogta, hogy aki igennel voksolt, az a „forradalomra és a szocializmusra” szavazott. Miután az olajárak a korábbi szintjük harmadára – vagy az alá – süllyedtek, Caracasban a kormány előbb-utóbb kénytelen lesz hozzányúlni azokhoz jóléti kiadásokhoz, amelyek az államfő tekintélyét és hatalmát eddig erősítették.

A – nagyrészt szovjet megszállással kikényszerített – kelet-európai társadalmi formációval szemben mindig autentikusabbnak látszottak a dél-amerikai szocialisztikus kísérletek. Ezek ideológiai alapjait gyakorta erősítették az Egyesült Államok térségbeni szerepvállalását elutasító politikai elvekkel. Nincs ez másként Chávez esetében sem aki az ENSZ közgyűlés 2006 szeptemberi ülésén nagy tetszést aratott az előtte egy nappal felszólaló amerikai elnököt támadva.

Az emlékezetes szónoklatában kijelentette, hogy „tegnap az ördög járt itt”, majd keresztet vetett és hozzátette, „még mindig érezhető a kénköves füst szaga”. A kérdés azonban az, hogy a töredékükre eső olajbevételek mellett elég lesz-e a szónoki adottság a 2012-es választások megnyerésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.