BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán megsemmisítené az észak-koreai rakétát

A távol-keleti szigetország bejelentette: rakétaelfogó fegyvereket állít hadrendbe, hogy megsemmisítse a fellövésre kerülő észak-koreai rakétát, vagy annak bármely részét, amely megsérti területét.

A bejelentést Jaszukazu Hamada védelmi miniszter tette, amikor parancsot adott Japán rakétavédelmi pajzsának mozgósítására, miután tanácskozott Taro Aszo miniszterelnökkel és kabinetjének tagjaival – írja a BBC.

"Biztosítani akarjuk a japán nép épségét és biztonságát" - szögezte le a védelmi miniszter. Időközben Alekszej Borodavkin orosz külügyminiszter-helyettes újságírók előtt kijelentette, hogy a tervezett felbocsátás a feszültség növekedését idézte elő a régióban, és ezért jobb lenne, ha az észak-koreai partnereink elállnának ettől.

Észak-Korea február végén jelentette be, hogy kommunikációs műhold felbocsátására készül, a nemzetközi közvéleményt azonban az esemény aggasztja, mivel azt gyakorlatilag a nagy hatótávolságú rakéta tesztelésének tekintik. Az amerikai hadsereg korábban közölte, hogy Patriot rakétákkal készül az esetleges elhárításra a Koreai félszigeten található bázisairól. Japán pedig most másodszor közli, hogy fenyegetés esetén határozott védekező lépéseket tesz majd. A kommunista ország március elején, a térségben megrendezett amerikai hadgyakorlat idején kijelentette: harckészültségbe lép és háborút indít, amennyiben megpróbálják a műhold fellövésében megakadályozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.