PC: Utcai harcokat okozhat Bajnai-csomagja!

A válságot az aktuális ellenzék szinte mindenütt igyekszik a maga javára fordítani, a válság hatásaiért a kormányzatot téve felelőssé. A válság általában nem betemeti, hanem inkább elmélyíti a szociális különbségeket, valamint a politikai, ideológiai és etnikai törésvonalakat, amelyek ráadásul egymásra csúszva és egymást erősítve jelentősen kikezdhetik a társadalmi-politikai stabilitást - áll a Political Capital szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.

Mindezzel összefüggésben Kelet-Közép-Európa több kormányzata esetében további destabilizációval kell számolni – a kormányváltások nyomán viszont stabilabb parlamenti háttérrel és/vagy társadalmi támogatottsággal rendelkező, működőképesebb kormányok jöhetnek létre, melyek hatékonyabb intézkedéseket hozhatnak a válság kezelésére.

Az, hogy Magyarországon nagyrészt elmaradtak az utcai összecsapások, leginkább azzal magyarázható, hogy a 2006 őszén csúcson lévő radikális mozgalmak mára sokat veszítettek támogatottságukból, a „protest-potenciál” alábbhagyott, és a rendőrség is felkészült az utcai zavargások kezelésére. A radikális jobboldal legfőbb ereje, a Jobbik nem érdekelt az erőszak eszkalációjában a közelgő EP-, majd az országgyűlési választásokat megelőzően.

A Bajnai-csomag nyomán ugyanakkor még előfordulhatnak intenzív (akár erőszakba forduló) megmozdulások Magyarországon is.

Izlandot leszámítva eddig csak közép- és kelet-európai kormányok buktak bele a válságba, ez pedig érezhetően felerősíti a régióval szembeni általános bizalmatlanságot. A kelet-közép-európai régióban kéz a kézben jár a gazdasági és a politikai válság, így egyes kommentárok már teljesen „leírják” a térség egészét. Ez tovább ronthatja ezen országok gazdasági pozícióját, és önbeteljesítő jóslatként akár láncreakciót is beindíthat, további kormánybukásokat indukálva.

A válság minden országban beszűkítette a kormányok politikai mozgásterét, így teljesítményük fő indikátora az lett: mennyire képesek megóvni a társadalmat a válság hatásaitól. A válságkezelés azonban szinte minden országban rövid távú érdeksérelmekkel jár.
A válság több országban a meglévő pártpolitikai vitákat is felerősíti, korábbi problémákat hozva hangsúlyosabban a felszínre (pl. Bulgáriában a korrupció kérdését), és sokszor a koalíciós konfliktusok elmélyítésén keresztül ássa alá a kormányzati stabilitást.

A gazdasági válság jól láthatóan elmérgesíti az etnikai konfliktusokat, mérsékelten bár, de felerősíti az unióellenes hangulatot a régió országaiban, és jelentősen növeli a radikális mozgalmak támogatottságát.

A júniusi EP-választás megerősítheti a szélsőséges pártokat, és destabilizálhatja a kormányzatokat nemcsak a régióban, de Európa egészében is.

A kormányok stabilitását a jelentős társadalmi tiltakozás még tovább gyengítheti. Az eddigi tapasztalatok alapján az alábbi tényezők eredményeznek jelentős (helyenként erőszakos) demonstrációs vagy sztrájkhullámot : A magas vagy hirtelen növekvő munkanélküliség (ez kockázatot jelent Szlovákiában, Magyarországon, a balti államokban, Lengyelországban és a közszférából való elbocsátások miatt Romániában).

A válság észlelt hatása a személyes életkörülményekre (ez a térség országai közül leginkább Magyarországon, Romániában és a balti államokban érezhető); a gyorsan romló gazdasági és életszínvonalbeli kilátások és elvárások (pl. balti országok, Románia); kormányellenesség és politikai intézményekbe vetett bizalom párhuzamosan alacsony szintje (ez a térségben jelenleg leginkább Bulgáriára és Magyarországra igaz).

A válság hatása szempontjából tehát a kelet-európai régió nincs különleges helyzetben – arról van csak szó, hogy a politikával szembeni belső és az országokkal szembeni külső bizalmatlanság felnagyítja a válságok azon hatásait, amelyekben egyébként minden ország osztozik.

Kormányellenes demonstrációk nem csak Kelet-Közép-Európában tapasztalhatóak. Szerte Európában sor került hatalmas utcai megmozdulásokra, míg azonban Nyugaton ez főleg tömegdemonstrációkat és sztrájkokat jelentett, addig a régióban ez nagyobb gyakorisággal torkollott utcai összecsapásokba (pl.: Lettország, Litvánia, Bulgária).

Mindez részben a rövid demokratikus múlttal és az ennek megfelelő politikai kultúrával magyarázható: a fejlett nyugati államokban már inkább kialakultak a lakossági tiltakozás demokratikus, békés, ám mégis hatékony módszerei. Kelet-Közép-Európában viszont még nincsenek meg a választói indulatok levezetésének bejáratott csatornái, így a demonstrációk könnyebben torkollnak erőszakos „dühkitörésekbe”. Ráadásul ezekben az államokban az esetek többségében a politikai elit megítélése, a politikai intézményekbe vetett bizalom igen alacsony szinten áll, így a kormányellenes tüntetések gyakran csapnak át rendszerellenes megmozdulásokba.