BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miért szavazta le harmadszor is az MSZP-képviselő Bajnait?

Harmadszor "ment szembe" az MSZP-frakcióval Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár MSZP és SZDSZ által támogatott polgármestere a családtámogatás átalakításáról szóló keddi parlamenti szavazáson. A különállás hátteréről kérdeztük kedden a honatyát.

"Annyit nem keresek, hogy állandóan százezer forintos büntetéseket fizessek" – válaszolta Warvasovszky Tihamér arra a kérdésre, jól keres-e. Székesfehérvár MSZP és SZDSZ által támogatott polgármestere a Népszabadságnak úgy fogalmazott: lelkiismerete nem engedte meg, hogy ne nemmel szavazzon.

Mint mondta, magatartása ezekben a kérdésekben konzekvens volt és úgy ítélti meg, hogy a válságból való kilábaláshoz nincs szükség ilyen drasztikus lépésekre.

Arra a kérdésre, hogy lehet, hogy most elkezdett az MSZP-vel ellentétesen szavazni, a polgármester úgy válaszolt: nem most bátorodott fel, erre korábban is volt példa: a szocialista frakcióból egyedüliként megszavazta a jégkorong-utánpótlásnak szánt százmillió forintos állami támogatást. Hozzátette: nem aggódik amiatt, hogy kizárják a szocialisták, mivel nem tagja a pártnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.