BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Demilitarizált palesztin állam” - Obamának tetszett Netanjahu beszéde

A zsidó telepesek szerint Netanjahu túl sokat ígért vasárnap a palesztinoknak, az egyiptomi elnök szerint azonban az izraeli kormányfő lerombolta a közel-keleti béke lehetőségét, amikor felvázolta egy demilitarizált palesztin állam lehetőségét.

Élesen bírálták a zsidó telepesek Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, amiért a politikus vasárnap esti beszédében kifejtette, bizonyos feltételek teljesülése esetén elfogadná egy független palesztin állam megalakítását. A telepesek tanácsa arra figyelmeztetett, hogy a palesztin állam „elkerülhetetlenül felfegyverkezne”, és fenyegetést jelentene Izrael létére nézve.

Az izraeli kormányfő a Tel-Aviv melletti Bar Ilan egyetemen elmondott beszédében első alkalommal foglalt állást a független palesztin állam létrehozása mellett. Netanjahu a feltételek között említette, hogy Izrael kapjon nemzetközi biztosítékot arról, hogy az új államnak nem lesz hadserege, és a palesztinok elfogadják Izraelt a zsidó nép államaként. Kikötötte azt is, hogy a palesztin állam nem ellenőrizheti légterét, s nem köthet szövetséget sem Iránnal, sem a Teherán támogatását élvező Hezbollah libanoni síita mozgalommal.

Barack Obama a közel-keleti békefolyamat fontos, előremutató lépésének tartja a beszédet. Az amerikai elnök a korábbiakhoz hasonlóan elkötelezett a kétállami megoldás mellett, amely Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttét jelenti; mindkét nép történelmi hazájában élhetne. Obama szerint ez a megoldás biztosíthatja és ennek kell biztosítania Izrael biztonságát, illetve az életképes saját állam létrehozását célzó jogos palesztin törekvés megvalósulását.

Luxembourgban az EU külügyminiszterei is helyes irányba tett lépésnek értékelték Netanjahu elképzeléseit. Az unió arra igyekszik rávenni Izraelt, hogy hagyjon fel a megszállt területeken további zsidó telepek létrehozásával.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint az izraeli miniszterelnök beszéde „lerombolta” a közel-keleti béke lehetőségét. A szíriai sajtó úgy látja, hogy Netanjahu semmi újat nem mondott, ezért az Egyesült Államok határozottabb fellépésére van szükség.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.