Simor kommunikációs hibái: az álszentség vádja a legdurvább

A Magyar Nemzeti Bank elnöke elleni politikai és sajtótámadás azért válhatott nagy és presztízst romboló üggyé, mert Simor András és/vagy tanácsadói alábecsülték, megúszhatónak, elkerülhetőnek tartották a támadást. Kívülről úgy tűnt, hogy Simor és tanácsadói abból indultak ki, hogy minden rendben van. Simor helyesen járt el, Orbán csak önző politikai érdekből veri a habot a külföldön levő pénz miatt. Egyszer már túléltek egy gyanúsítást, amely a Népszavában jelent meg.

Az Orbán vádjaira adott válaszaik technikailag korrektek, kommunikációs szempontból katasztrofálisak voltak. Jogilag Simornak tök igaza van. Az EU-ban a pénzek áramoltatása szabadon történhet meg. A pénzt külföldön kereste meg, adót nem csalt, hanem rendesen adózott utána. A probléma azonban abból adódott, hogy a magyar közélet, közérzület teljes figyelmen kívül hagyásával kommunikáltak, s azokat a klasszikus attitűdöt alkalmazták, ahogyan Magyarországon a kommunikációs szakma szabályai szerint kommunikálni kell.

Ennek az attitűdnek az elemei:

- az alapvetés szerint minden csoda három napig tart

- a célszemélyt meg kell menteni a személyes részvételtől

- jogilag pontos választ kell adni, s ezzel a dolog le van tudva

- ki kell várni, hátha elmúlik

- a támadás célszemélyét meg kell nyugtatni, hogy a fenti elvek akadálytalanul érvényesülnek majd

Megússzuk

Ez az a gondolat, amely Magyarországon a megtámadottat és a tanácsadóit egyaránt eltölti. Mindenkinek van ezer példája arra, hogy a tegnapi, a tegnapelőtti, s azelőtti botrányok hogyan fulladtak ki. Mindenkit áthat egy cinizmus, amely szerint a problémák úgyis lokalizálhatóak, s úgy sem számít semmi. Mindenki mondhatja, hogy Simor személyesen vett részt a kommunikációban, amikor Orbán vádjára személyes levélben válaszolt. A levél azonban két személy kommunikációs eszköze, amelynek tartalma amúgy is olyan volt, hogy csak ketten értették, miről van szó. Azaz éppen hogy a nyilvánosságot rekesztette ki a megértésből. Simor válaszának érdemi eleme az volt, hogy nem az itthon keresett jövedelmét vonta ki a magyar hatóságok és adózás elől. Korrekt válasz. Majd azt hitték, ezzel a dolog le van tudva. Semmit nem törődtek a kontextussal, s a társadalmi hangulattal.

A kontextus eleme

Simor András a magyar emberek számára egy magyar cégvezető. A Deloitte-ból és az MNB-ből ismerik. Sem londoni, sem bécsi évei nem égtek be a köztudatba. Nem ő volt a „mi emberünk”, a mi sikeremberünk” Londonban és Bécsben. Senki sem tudta, hogy ő nem csak itthon, hanem külföldön is keresett pénzt. A ciprusi cég viszont nagyon is árulkodó volt. Nem az átlagembereknek, hanem a véleményformáló értelmiségnek, s különösen az újságíróknak. Ciprus a pénzmosás egyik terepe. A kilencvenes években sokszor kiderült már, hogy a közéleti botrányokban érintett emberek, cégek ciprusi cégek égisze alatt tevékenykedtek, oda tűntek el pénzek, tulajdonosi jogok.

Simornak és tanácsadóinak nem tűnt fel, hogy Ciprus neve rossz asszociációkat kelt. Az sem tűnt fel, hogy a magyar elitről kialakult az a kép, hogy szívesen vonja ki magát a magyar adózási szabályok alól, ha lehetősége van offshore cégeket létrehoznia. A MNB csapata tudhatta, hogy Simor nem offshore céget hozott létre. Azt elfelejtették, hogy ez csak számukra világos, a külvilág erről mit sem tud. Azt sem vették számításba, hogy nagy összegről van szó. Még éppen annyi, amennyit a magyar emberek is fel tudnak fogni. 800 millió forint. Épp annyi, amennyi a Tocsik-ügyben is szerepelt. Azt tíz évig lehetett kommunikálni. Az Orbánnak írt levéllel letudták a kommunikációt. Gondolom, azt gondolták, hogy ezzel vége a kampánynak.

A kushadó kommunikáció elve

A kommunikációs szakma Magyarországon uralkodó véleménye szerint a politikai támadásokkal és az adott oldal politikai sajtójának támadásával nem kell foglalkozni, mert az parciális, az adott oldal szavazóit, olvasóit foglalkoztató téma. Az Ügy akkor alakul ki, ha az országos vagy a „függetlennek” tartott sajtó is átveszi, főleg, ha az érintetthez közelebb álló oldal sajtója teszi ezt. A Népszava cikk utózöngéje bizonyíthatta, hogy a gyanúsítgatás túlélhető. Addig nem is történt semmi, amíg a HVG nem szállt rá az ügyre. Ezután adta ki Simor a közleményét, s ezt követte hétfőn a parlamenti felszólalása. Közben nem foglalkoztak azzal, hogy a politizáló, véleményformáló közvélemény fantáziáját azért megragadta a téma. A reakciókból számomra úgy tűnt, ezt inkább Orbán tehetségének, s gonoszságának tudták be. Holott nem erről volt szó. Orbán Viktor ma ugyan nagy stratégának és taktikusnak tűnik, de ne felejtsük el, hogy a most sikeres retorikáját lassan fél évtizede használja. S közben elvesztett egy választást, egy népszavazást, tehát nem az a mágus, akinek látszik. Orbán a közhangulat alakulásával talált célba a Simor elleni vádakkal.

Egy fáradt politikai kurzus, egy botrányoktól meggyengült, mély hitelességi problémákkal küszködő elit, s egy társadalmi csoport, értékvilág meggyengülése készítette elő Orbán támadásának a sikerét. Egy embernek, aki ráadásul nem is élharcos, mindig nehéz megértenie, hogy miért épp ő, tevékenysége válik egy csoport, egy kurzus, egy gondolkodásmód megtestesítőjévé – még ha maga alig vett részt ennek a kurzusnak a formálásában. Simor András sem értette meg, hogy miért vált jelképévé egy elitcsoport, egy társadalmi csoport jellegzetesnek vélt magatartása és gondolkodásmódja megtestesítőjévé. Ebben nem csak Orbán gonoszsága játszott szerepet. Orbán csak próbálkozott, s ezúttal bejött neki. A kommunikáció a látszatvilág formálására törekszik. A kivárásos, megúszós kommunikációs taktika csak addig jó, amíg a támadó fél által megformált kép nem illik bele a közvélemény előítéleteibe. Ha beleiillik, robbanó elegyet alkotnak.

Nekem mindig furcsa, amikor a látszatot formálni akaró személy és tanácsadói a kushadó kommunikációs stratégia érdekében elfeledkeznek a látszat fontosságáról, s a tények világába vonulnak vissza, s onnan próbálnak ellenállni a támadásnak. Simor végig a „hivatalos világgal” kommunikált. Orbánnal, a politikusokkal, a parlamenttel. A közvélemény tájékoztatását levelén, hivatalos helyeken elmondott szavaival végezte el. Mindig kényes dolog egy megtámadott személyt bevonni a kommunikációba, hiszen rajta ragad az ügy, a vizuális korszakban még a a képe, s az arca is. De egy személyes karaktergyilkosságot nem lehet a célszemély személyes részvétele nélkül kommunikálni. Ez a legnehezebb. Magyarországon az emberek – a politikusokat leszámítva – nincsenek felkészülve az ilyen személyes támadások elviselésére. Ráadásul ez egy nagyon nehéz személyes teher. Időt rabló, energiát fogyasztó, a személyiség tartalékait emésztő folyamat. De karaktergyilkosság esetén, a személyes viselkedés menedzselésével kapcsolatos ügyekben nem lehet a személyes megjelenést és védekezést kihagyni. Ugyanis a személyiség, a konkrét ember hitele a tét. Nem más. Vannak posztok, ahol az intézmény az egy személy is, s a személy az intézmény is. Az MNB elnöke ilyen. Az ombudsmanok is. A rendőrfőkapitány is. És még sorolhatnám. Olyan intézmények, amelyek működése a közösség önnön bizalmát is feltételezi vagy igényli. Az emberek ezzel a várakozással tekintenek az intézményre. Úgy tűnt, hogy Simor és tanácsadói nem számoltak azzal, hogy a személyt ért támadás jellege (az adóelkerülés, az álszentség, a saját előny megszerzésére irányuló törekvés) aláássák az intézményvezető iránti bizalmat is. És azzal sem törődtek, hogy az ügy nem a politikai elit belügye, hanem a lakosságot, legalábbis a véleményformálókat élénken izgató téma. Erre nem lehet az a válasz, hogy majd túléljük. Valahogy. Ha sikerül, akkor persze igen. De ha nem, az súlyos csapás lesz.

A tabutörés eleme

Vannak ügyek, amelyek rothasztanak. Ilyen volt a Népszava márciusi cikke a ciprusi cégről. Az első támadás sikeres, következmények nélküli túlélése csak átmeneti győzelem. A hatása ugyanis az, hogy fellazítja a talajt. Ebben az esetben megtört a tabu: az MNB elnöke személyes ügyei miatt a nyilvánosság előtt támadhatóvá vált. Ez stratégiailag fontosabb, mint az, hogy az első támadás látszólag nem vezetett sehova sem. Az út ugyanis megnyílt egy újabb támadás előtt. Ez történt Orbán nyilatkozatával. Az elemzés fenti részét szerdán írtam meg. Csütörtökön az Indexen már azt olvastam, a szocialisták egy része is megszabadulna Simortól. Az alapos cikk világossá teszi: a jegybank elnökét már előtte is és pusztán a bank szakmai döntései miatt is sokan bírálták. A leváltás igénye azonban a legutóbbi kommunikációs támadás után merült fel először. Ez a fordulat nem szükségszerűen következett be. Szerintem egészen pontosan megragadható a leváltási hullám gyökere: ez pedig az elfuserált kommunikáció és a probléma nyilvánosság előtti kezelése.

A túlreagálástól való félelem

Végig vonult ezen az ügyön egy másik elképzelés is. Ennek a lényege, hogy távolságot kell tartani, felül kell emelkedni, s ha mégis szólni, azt a legteljesebb csodálkozás, meg nem értés attitűdjével tenni, jelezve, hogy nem is értjük, mi a baj. Ezt nevezem a kushadó kommunikációnak, amely arisztokratikus hallgatásával teremti meg önnön presztízsét – a csinálói számára is -, s a kiállt támadásokat elkerülő rezzenéstelen arcában mutatja meg életrevaló állóképességét. Érdekes módon attól jóval kevesebben félnek, hogy a reagálás halasztása és jegelése maga is fokozza a problémát. A tanácsadók ilyenkor mindig széttárhatják a kezüket, hogy akkora lett az ellenszél, hogy az már kezelhetetlenné vált. Azt mindig átugorják, hogy esetleg formálhatták volna a szél mozgását és erejét. Simor esetében is ez történt. Simor Andrásnak Orbán támadása után személyesen kellett volna válaszolnia a vádakra. Egy sajtótájékoztatón az összes, az üggyel kapcsolatos tényt elmondani. Minden részletre, értelmezésre kiterjedő módon. Mikor és hol kereste a pénzt, mikor, hova és miért vitte ki, hol tartja, mit csinál vele, miért nem hozta haza. Természetesen nem olyan formában, hogy az újságírók nem kérdezhetnek, hanem úgy, hogy mindenki minden kérdést feltehessen, amelyre Simor válaszol. Ilyenkor kell rezzenéstelennek lenni, lazának és felelősségteljesnek egyszerre, végig nyugodtnak, nyitottnak és segítőkésznek lenni. Egy nap alatt elült volna az ügy.

A 800 milliós jövedelmen még lovagoltak volna néhányan, de az már nem bizalmi probléma lett volna, hanem az irigység tárgya. Ehelyett kialakult egy bizalmi probléma, s az MNB elnökének tekintélye megroggyant. Nem másért, hanem a kommunikációs hibák miatt.