BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekeményítettek! Mától vízum kell a cseheknek Kanadába

Alighanem korai volt a cseh külügyminiszter tegnapi bizakodó nyilatkozata arról, hogy Kanada valószínűleg meggondolja a vízum újbóli bevezetését, és helyette inkább olyasmi megoldást fog alkalmazni, mint a britek pár évvel ezelőtt: a Nagy-Britanniába induló utasokat londoni hivatalnokok kérdezték ki a repülőtéren, s aki nem tetszett nekik, azt nem engedték felszállni a gépre.

Az is elképzelhető, hogy éppen ezt a külügyminiszteri nyilatkozatot tartották Ottawában inkorrektnek, s majdhogynem azonnali hatállyal, kedd éjféltől elrendelték a vízumkötelezettséget a Kanadába készülő cseh állampolgárok számára.



Annyi rugalmasságot engedtek csupán, hogy az első két napban a repülőtéren is be lehet nyújtani a kérelmet - számol be a romnet.hu.

A bejelentés módja sem volt szokásos, akár azt is lehet mondani, hogy kifejezetten arrogáns és barátságtalan, ugyanis a kanadai bevándorlási minisztérium hétfőn este tíz órakor egyszerűen megjelentette a rendelkezést az internetes honlapján, meg sem várva, hogy erről a cseh kormányt hivatalosan értesítsék.

Jan Fischer, az átmeneti cseh kormány miniszterelnöke a történtek miatt holnap reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze. Addig hivatalosan nem reagálnak a kanadai fél lépésére - közölte a kormányszóvivő.

Romnet-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.