BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Iparszerűen gyakorolják a lopást" – Szigorúbban büntetne az MDF

Tarthatatlan a szabálysértés és a bűncselekmény közti határ 20 000 forintos elkövetési értékben való meghúzása. Ez az összeg a minimálbér harmadát jelenti, így havonta 4-5 ilyen cselekményből büntethetőség nélkül meg is lehet élni – írja közleményében az MDF.

Az MDF ezért Közrend Csomagja keretében kezdeményezi, hogy a vagyon elleni bűncselekmények esetében 20 000 forintról 5 000 forintra csökkenjen az értékhatár.

Ma a minimálbér összegének harmadánál húzza meg a törvény azt az értékhatárt, ami alatt a lopás büntetőeljárásban nem büntethető. Elszaporodtak azok a bűncselekmények, melyek elkövetői tudatosan kihasználják azt, hogy a magyar büntetőjog magasan, 20000 forintnál húzza meg a szabálysértés és a bűncselekmény közti határt.

Az MDF hétpontos Közrend Csomagjának egyik fontos eleme az a – későbbiekben törvénymódosítási javaslat keretében is benyújtásra kerülő – kezdeményezés, amely 20000 forintról 5 000 forintra csökkentené a büntethető lopási tételek értékhatárát.

A gyakorlat sajnos azt igazolta, hogy 3 évvel ezelőtt hiba volt az értékhatárt a kétszeresére emelni. Bár az MDF már akkor felhívta a figyelmet a lehetséges veszélyekre, a Parlament egyik pártja sem volt partner abban, hogy az emelés ne lépjen életbe. Napjainkban a termény-, a fa-, a színesfém-, az építőanyag- vagy a bolti lopások virágkorát éljük, így látható, hogy súlyos felelőtlenség volt, hogy a jogalkotó 2006-ban gyengítette ezen bűncselekmények büntetőjogi fenyegetettségét.

A kialakult helyzet arra bátorít embereket, hogy iparszerűen gyakorolják a kisebb értékű tolvajlást, fosztogatást. Gondosan ügyelnek azonban arra, hogy az általuk okozott kár ne érje el ezt a határt, mellyel folyamatosan sikerül kibújniuk az erkölcsileg elvárható büntetés alól. Ez a bűnözési forma néhol már annyira elterjedt, hogy a károsultak – tudván, hogy az ügy nem éri el a bűncselekmény súlyát – ki sem hívják a rendőrséget – fogalmaz a pártelnök a közleményben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.