BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemzetközi kábítószer-hálózatot lepleztek le a vámosok

Nemzetközi kábítószer-hálózatot lepleztek le a magyar pénzügyőrök az Europollal és az angol vámnyomozó szervekkel együttműködve – mondta a VG Online-nak Sipos Jenő, a vámszervezet szóvivője.

A sikeres akció nyomán az elmúlt napokban egy mexikói és egy magyar állampolgárt fogtak el visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
 
Mexikóból érkezett repülőgéppel londoni átszállással a Ferihegyi repülőtérre az a mexikói utas, akinek a csomagjában nagy mennyiségű kokain volt elrejtve egy indián motívumot ábrázoló falikép talapzatában. A Ferihegyi repülőtéren egy magyar férfi várta, aki a kábítószert tartalmazó csomagot átvette, majd együtt távoztak a repülőtérről. Ezt követően fogták el őket.


 
A csomagból közel 1,5 kilogramm kokain került elő, amely feketepiaci értéke megközelítőleg 20 millió forint. A magyar férfi lakásán tartott házkutatás során további két hasonló méretű és kialakítású, indián motívumot ábrázoló falikép került elő, ezért a nyomozó hatóság azt is vizsgálja, hogy az elfogást megelőzően történt-e hasonló módszerrel kábítószer-csempészet Magyarországra.  
 
Közben elfogató parancsot adtak ki a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Péter István László szekszárdi lakos ellen, mert a nyomozás közben megalapozott gyanú merült fel, hogy ő adta át Mexikóban a kábítószert tartalmazó csomagot a mexikóinak.

Az elfogott gyanúsítottakat vámnyomozók őrizetbe vették, és az illetékes bíróság elrendelte az előzetes letartoztatásukat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.