Padlón az MSZP - Hatalmi harcok konkrétumok nélkül

A szocialisták szavazói ennek következtében pártjuktól jelenleg nem kapnak: képet arról, hogy ki vezeti a pártot; igazolást a követett politika helyességéről; információt a párt megújulásának esélyéről, irányáról; érveket a politikai ellenfelek állításaival szemben; megerősítést az EP-választáson leadott szavazataikért cserébe.

A kongresszus egyszerre része az EP-választási vereséget követő helyzet tisztázásának és az országgyűlési választásra való felkészülés folyamatának. Utóbbi szempontból a központi kérdés az, tud-e az MSZP a következő hónapokban olyan vezetőt találni, aki integrálja, működőképessé teszi a pártot, és a várt kudarchoz képest kedvezőbb eredményt ér el a választók megszólításában. Az MSZP-kongresszus tétje: a következő néhány hónap elvezet-e a választók számára is üzenetet jelentő egyszemélyi vezetés megteremtéséhez, egy új vezér előrelépéséhez.

Az MSZP belső, személyi-szervezeti válsága 

Az MSZP válságának első szintje a párton belüli pozícióharc formájában jelentkező szervezeti és vezetési válság. A belső küzdelem áll leginkább a nyilvánosság érdeklődésének középpontjában, és azt elsősorban az MSZP megújításáról szóló generációs konfliktusként értelmezik a híradások és maguk a szocialista politikusok is.

Egyelőre azonban leginkább helyezkedési küzdelem látható, melynek hátterében az áll, hogy az MSZP várhatóan lényegesen kevesebb parlamenti mandátumhoz juthat a következő országgyűlési választáson, mint amivel jelenleg rendelkezik, és ez kiélezi a versenyt az országgyűlési helyekért. Ezt mutatja az is, hogy a párt politikájára vonatkozó konkrét elképzelések, állásfoglalások a széles nyilvánosság előtt alig láttak napvilágot, a vita eddig főként a soron következő kongresszusok technikai részleteiről szólt, és nem arról, hogy ténylegesen milyen személyi és stratégiai alternatívák léteznek a párton belül.

A jelenlegi tervek szerint nem lesz tisztújítás a július 4-én tartandó kongresszuson, így az nem fogja feloldani az MSZP vezetési válságát. A párt irányítását a Lendvai-Kiss-Szekeres hármastól átvevő Választási Bizottság pedig kollektív jellegéből fakadóan ugyancsak nem képes erre. Rövid távon nem lesz tehát világos, hogy ki és milyen irányba vezeti a pártot. Változást ebből a szempontból az őszre halasztott tisztújítás, valamint miniszterelnök-jelölés hozhat. Az MSZP ezzel 4-5 hónapnyi időt kíván adni magának arra, hogy a „megújulás” és a „fiatalítás” általános jelszavain túl tényleges válaszokat adjon a párttal kapcsolatban felmerült kérdésekre.

Önmagában a személyi változások, az esetleges „új arcok” aligha jelenthetnek érdemi változást, „hitelesítő erőt” az MSZP jelenlegi helyzetében. Új arcokkal természetesen nagyobb figyelmet kaphat a párt a szavazók részéről, de ennek csak akkor lesz kedvező hatása a szocialisták támogatottságára, ha egy új személyi vezetés markánsan új politikai irányt is fel tud mutatni.

A „fiatalítás” pedig így akár kontraproduktív is lehet. Egyrészt mivel a párt fiatal politikusai közül többen vezető kormányzati pozíciókat töltöttek be az elmúlt években. Másrészt eddig a fiatal szocialista politikusok sem mutattak fel a nyilvánosság felé olyan, alternatív politikai irányvonalat, amely kitörési pont lehetne az MSZP számára. Harmadrészt, a „fiatal szocialisták” több politikusa az egykori FIBISZ-ben vagy a minisztériumokban kifejtett tevékenysége révén áttételesen kapcsolatba hozható és így hitelteleníthető a Zuschlag-üggyel is (a jobboldali sajtóban ez a törekvés már most is egyértelműen látszik), ami szintén nehezíti az elszakadást ez előző időszaktól.

Az MSZP kormányzáshoz fűződő viszonyának válsága 

Az MSZP válsága abban is megmutatkozik, hogy tisztázatlan a párt viszonya a 2002 óta folytatott kormányzáshoz, főként a jelenlegi Bajnai-kormányhoz. Utóbbitól az MSZP balra pozicionálja magát, amit néhány jelzésszerű intézkedéssel igyekszik megjeleníteni (pl. krízisalap, vagyonadó). Ennek hatásosságát azonban erősen korlátozza az, hogy a válságkezelő intézkedések többsége nyilvánvalóan nem írható le baloldali politikaként.

A közelgő választási kampányban azonban az MSZP-nek el kell számolnia a véget érő két kormányzati ciklussal, akár gyökeres szakítás formájában, akár úgy, hogy igyekeznek eredményeket felmutatni, utólag pozitív értelmezéssel feltölteni azokat és láthatóvá tenni az elért sikereket a választók számára. Az MSZP vezetői a hétvégi kongresszusra ígérik az elmúlt időszak értékelését, de tiszta helyzetet ebben a vonatkozásban is csak a későbbi tisztújítás teremhet.

Amennyiben ugyanis az őszre tervezett kongresszus után jelentősen változik az MSZP-t megjelenítő politikai irányvonal, illetve személyi kör, az a múlttal való szakítás stratégiáját teszi valószínűbbé. Igaz, ezt még a tisztújítás után is nagyon nehéz lenne hitelesen felmutatni, egyrészt a Bajnai-kormány mögötti fegyelmezett kiállás miatt, másrészt pedig azért, mert a politikai ellenfelek mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy az esetleges „új” arcokat hozzákössék az előző időszakhoz.

Látványos szakítást valójában csak az előrehozott választás tenné lehetővé, amelynek azonban egészen minimálisra csökkent az esélye, miután június 29-én a Bajnai-kormány minden intézkedését megszavazta az MSZP-frakció. Elhangzott ugyan egyes szocialista politikusok részéről, hogy a költségvetés megszavazása és a novemberi tisztújítást követően elképzelhető az előrehozott választás, de ennek valójában már nem lenne sok értelme. Ez az idő előtti bukás látszatát keltené, valamint éppen azt a kampányidőszakot venné el párttól, amelyre a miniszterelnök-jelölt megnevezése után szüksége lesz. Amellett tehát, hogy egyes párton belüli csoportoknak érdekében állhat az előre hozott választás, ennek szorgalmazása legalább annyira szól a párton belüli útkeresésről, illetve a személyes népszerűség növeléséről (a közvélemény-kutatások szerint ugyanis a választók többsége az előre hozott választások híve), mint magáról a felvetésről.

A szavazókhoz való viszony válsága

Az MSZP központi problémája, hogy miközben igyekszik kezelni a párt válságának különböző szintjeit, a baloldali szavazók magukra maradtak. A szocialista párt és a választók viszonyában olyan csapdahelyzet alakult ki, mely nem kezelhető a párt belső viszonyainak, személyi, szervezeti és ideológiai problémáinak tisztázása nélkül.

 Ám miközben az MSZP e kérdésekre koncentrál, a választók szinte semmilyen politikai üzenetet nem kapnak. Az MSZP azokat a szavazókat is magukra hagyta, akik még ebben a helyzetben is kitartottak a párt mellett, és az EP-választáson is a szocialistákat támogatták. A szervezeti és személyi válsággal függ össze a helyi szervezetek és a választók kapcsolatának kiüresedése is, de az országos politika szintjén sem kapnak visszaigazolást az MSZP-szimpatizánsok arról, hogy a „jó oldalon” állnak. Ezt erősíti fel az az évek óta tapasztalható jelenség, hogy az MSZP saját választói számára alig ad a mindennapi vitákban is használható érveket, nem kísérli meg támogatóin keresztül felerősíteni kommunikációját.

Az MSZP ideológiai válsága 

A szociáldemokrácia értékeit a globalizált piacgazdaság viszonyaival összebékíteni próbáló giddensi „harmadikutas” – tágabban a baloldalt a politikai centrum felé mozdító – politika mára kifulladni látszik egész Európában. Ez jól látható a szociáldemokrata pártok egész Európában tapasztalható gyengülésében is.

A gazdasági válságra a baloldali pártok nem tudtak meggyőző politikai reakciót adni sem pragmatikus, sem szimbolikus értelemben. A jobboldali kormányok viszont több szociális törekvést beemeltek a politikájukba, ezzel voltaképpen a másik oldalról valósítva meg a harmadikutas politika egyes elemeit.

Magyarországon ugyanakkor még a harmadikutas politika kifulladásáról sem beszélhetünk, hiszen az hazánkban ténylegesen nem is létezett. Az MSZP elmúlt hét évben – a reformok, az öngondoskodás, a versenyképesség hangoztatásával – ugyan piacbarát retorikát képviselt, de gazdaságpolitikája a 2001 és 2006 között felhalmozódott államháztartási hiány csökkentésében merült ki.

A nagy állami rendszerek átalakítását nem sikerült megvalósítania, így az államadósság, ezáltal pedig az aktívak terhei az utóbbi években tovább növekedtek. Mindennek komoly szerepe van abban, hogy miközben az MSZP az alsóbb társadalmi rétegek támogatását elveszítette, nem tudott a középosztály pártjává sem válni, pedig elvileg ez a réteg adná a harmadikutas politika legfontosabb bázisát.

Az MSZP jelenlegi helyzetét tovább nehezíti, hogy a párt most épp akkor beszél baloldali fordulatról, amikor az általa támogatott Bajnai-kormány legjelentősebb intézkedései, így különösen az adóátrendezés – inkább az aktív középosztály számára előnyösek, míg az inaktívak számára hátrányt jelentenek.

Az intézkedéseket az MSZP jól láthatóan nem tudja beilleszteni baloldali fordulatot hirdető politikájába, egyéb szociális intézkedések elfogadására pedig nincs meg a költségvetési mozgástér. Így az MSZP baloldali ideológiai fordulata inkább csak ellenzékben, a következő kormány intézkedéseinek kritikájában érhet majd be – bár a Jobbik szociális populizmusa ebből a szempontból az MSZP lehetőségeit erősen szűkítheti.