BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tölgyessy: Az idő nem az MSZP-nek dolgozik

Alig kellett új személyeket előhozni, nem kellett újítani - mondta a magyar pártpolitikai szerkezetről Tölgyessy Péter a Magyar Rádió reggeli műsorában.

Tölgyessy Horn Gyula pártelnökségének végét mérföldkőnek tartja, hiszen utána kívülről hoztak első embert, és Gyurcsány Ferenctől kezdődően mintha megfeledkeztek volna az MSZP szavazóbázisáról, a kisemberekről. Az MSZP buktatóját részben abban látja, hogy túl sokat tett fel egyetlen lapra, mégpedig arra, hogy Orbán Viktor személye ellen politizál.

Az MSZP viszont most felsorakozott a kormány mögé, régi és új vezetőik kiegyeztek egymással. A szocialisták rákfenéjét abban vizionálja, hogy elszaladhat a történelem felettük. „A legfiatalabb közönség már elkerülte őket, az idő nem az MSZP-nek dolgozik. A végső halált egy pártnak sosem az ellenfele hozza, hanem saját maga" - mondja.

Az MDF: keretei Tölgyessy szerint még épségben vannak, s talán még az SZDSZ régi szavazóit átveheti - bár Dávid Ibolya presztízse csökken. A politika következésképp megkívánna egy új, jelentős politikai szereplőt, ám ennek - meglátása szerint - szerények a lehetőségei. A Fidesszel szemben óriási a várakozás.

A Jobbikról Tölgyessy elmondta, vélhetőleg kisebb lesz a sikere a parlamenti választásokon, mint az EP-voksoláson. Programjáról az alkotmányjogász úgy látja, nem egyszerűen radikális pártról van szó, a megoldásai sokszor megvalósíthatatlanok. Hangsúlyozza: a Jobbik testvér nélküli párt, az EP-ben sem talált frakciót.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.