Lévai a Jobbikról: Sokan elrettentő jövőt vizionálnak

A társadalom alacsonyabb rendűeknek tekinti a nőket, elítélendőknek a "csonka családokat", nemzetközi összeesküvőknek a zsidókat, és ahol a legnézettebb tévécsatorna vezető riporterét Izraelbe küldheti egy szélsőjobboldali politikus, ha éppen ahhoz van kedve. Agresszív és kioktató hangú küzdelem a parlamentben és a médiában, szitokáradat az utcán, az üzletben, a játszótéren. Permanens adok-kapok. De ki harcol ki ellen? Ki az ellenség? – fogalmaz a Népszavában Lévai Katalin.

A Jobbik látványos előretörése óta felerősödtek a társadalmi diskurzus azon elemei, amelyek felidéznek és megismételnek egy jól ismert, és egy adott közösség által elfogadott érvrendszert és szokásokat. A múlt visszaköszön.

Valójában idézeteket hallunk egy készen álló, már létező társadalmi és nyelvi kontextusból. A mindent a magyarságtudatra visszavezető nemzeti radikálisok, a "magunkfajták" szerint mindenki ellenség, aki más. Vagyis idegen. A fent felsorolt csoportok megfelelő céltáblák. Ki ezért, ki azért. Bár a kép árnyalásával nem szokásuk bíbelődni, ha egyszer már rátaláltak a szlogenjükre, amely az EP választáson olyan jól bevált: "Magyarország a magyaroké. Itt mi vagyunk otthon. És mi otthon vagyunk."

Mondhatnám, hogy ez unalmas és ostoba hablatyolás, ha nem járna olyan következményekkel, mint amilyenekkel jár. Az országban százezrek élnek félelemben, célszemélyeknek érzik magukat, sértetteknek a saját otthonukban. Nem bíznak sem az állam, sem a civilek, sem a nemzetközi jogvédő szervezetek védelmében, ami magában rejti annak a veszélyét, hogy agresszióra agresszióval, netán önbíráskodással válaszolnak. Sokan egy polgárháborús Magyarország képét vizionálják, az elrettentő jövőt. Még nem tartunk itt. De Európa ma úgy tekint ránk, mint olyan országra, amelyik nem tanul a történelméből, amely teret enged a radikális és a szélsőjobboldali eszmék terjedésének és a társadalmi előítéleteknek, és amely képtelen kezelni a kisebbségek ügyét.