Gyurcsány a miniszterelnöki posztról való távozásával egyszerre igyekezett saját párton belüli pozícióját megőrizni, és a gazdasági válságkezeléssel kapcsolatban kialakult politikai patthelyzetet feloldani. Ezek közül azonban csak az utóbbit sikerült megvalósítani. A szocialisták Lendvai Ildikó vezetésével egy kollektív és deklaráltan átmeneti pártvezetést választottak. Ettől kezdődően az MSZP-vel kapcsolatban egész évre rögzült a nyilvánosságban a belső ellentétektől gyötört, meghatározhatatlan politikai irányvonalú párt képe.
Az önmagát ideiglenes válságkezelőként meghatározó Bajnai-kormány stabilitását és cselekvőképességét azonban mindez nem befolyásolta, a szocialista képviselők és a Retkes-féle pártvezetéstől teljesen elszakadt SZDSZ-frakció egész évben kényelmes parlamenti hátteret biztosított a kormány számára.
Ugyanakkor hiába volt az új kormány látványosan működőképesebb elődjénél, és hiába tudott Bajnai valamelyest népszerűbb lenni Gyurcsánynál, nem nőtt sem az MSZP, sem a kormány támogatottsága. Ez pedig igazolja, hogy egy kormány bármennyire is távol tartja magát a pártpolitikai ügyektől, abban az értelemben sosem lehet „szakértői”, hogy működése és megítélése független legyen a fennálló politikai közegtől és erőviszonyoktól.
A Bajnai-kormány megalakulása után a helyzet gyorsan megváltozott: Magyarország a piac és a nemzetközi pénzügyi szervezetek szemében néhány hónap alatt elrettentő példából szinte mintaországgá vált. Az új kormány gyorsan és határozottan cselekedett. A korábbi gyakorlattal szakítva nagyobb részben kiadáscsökkentéssel és nem a bevételek növelésével tudta tartani a hiánycélt.
A nyár elején a nemzetközi piacokon is javult a hangulat, a válság kitörése után tapasztalt, sokszor irracionális pánik eltűnőben volt. Bajnai Gordon tehát bizonyos szempontból szerencsés időpontban vette át a kormányzást. 2009-ben töretlenül folytatódtak a politikai botrányok. Nem meglepő, hogy a korrupció észlelt szintje tovább növekedett.
Az európai parlamenti választásokon a Fidesz nagy győzelmet aratott, de az egységes jobboldal kialakítására törekvő politikai stratégiája ismét kudarcot vallott, így az EP-választás legnagyobb nyertesének egyértelműen a Jobbik volt nevezhető. Mindezek alapján kimondható, hogy az 1990-es évekre jellemző plurális pártrendszert a 2000-es évek elején felváltó kétpólusú rendszer– a baloldal szétesésének következtében – felbomlott, de hogy milyen irányba mozdul el, az jelenleg még nem látható pontosan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.