BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MDF-SZDSZ összefogás: Bejöhet a számításuk

Úgy tűnik, lényegében megvalósult Magyar Bálint korábbi elképzelése a két, mára jelentősen összezsugorodott régi nagy rivális párt együttműködéséről. A konzervatív fordulatot vett SZDSZ ugyanis megállapodott a szabadelvűvé lett MDF-fel, miszerint több politikusuk felkerülne az MDF választási listájára, ők pedig pénzzel és infrastruktúrával segítenék a fórumot.

A Népszabadság úgy tudja, az SZDSZ döntéshozó testületeinek tagjait először szerdán tájékoztatták a csomagról, hogy az MDF ugyancsak szerdán ülésező elnöksége elé Dávid Ibolya már legalább egy félhivatalos SZDSZ „igennel” érkezhessen.

A körvonalazódó megállapodás szerint a választási szövetség listáját Bokros Lajos vezetné, az önkormányzati választáson viszont az SZDSZ állíthatna listavezetőt a fővárosban, aki mögé az MDF felsorakozna.

Török Gábor politológus a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában úgy vélte: az MDF-nek nem az SZDSZ politikusaira, hanem a szavazóira lenne szüksége. Szerinte a pártnak vélhetően nem tud elég jelöltet állítani, ajánlószelvényt gyűjtőkre és pénzre van szüksége, ezért tárgyal a liberálisokkal.

Török szerint nagyon komoly esélye lehet az MDF-nek, hiszen a csalódott SZDSZ- és MSZP-szavazók pártot keresnek. Hasonlóképpen vélekedik Giró-Szász András politikai elemző is, aki szerint az SZDSZ szervezeti és pénzügyi háttere is meggyőző lehet a demokrata fórum számára.

Török az inforadio.hu-nak úgy nyilatkozott, azok szavazhatnak majd erre a listára, akik nem kívánnak Orbán Viktornak kétharmados többséget biztosítani, mert nem bíznak benne, és akik ugyanakkor nem szívesen szavaznak az MSZP-re sem, mert az elmúlt rendszer utódpártjának tekintik. TGM ugyanakkor hozzátette: az egészet kétségbeejtőnek tartja.

 

Népszabadság, inforadio.hu, hirado.hu, -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.