BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi az, amit az amerikaiak a Wall Streetnél is jobban utálnak?

A Bloomberg felmérése szerint az amerikai közvélemény a Kongresszust értékeli a legkevésbé. A Wall Street a pénzügyi válság ellenére csak a második legkevésbé elfogadott szervezet.

A Bloomberg felmérése során a legkedvezőtlenebb megítélésben a Kongresszus részesült, a válaszadók 67 százaléka van rossz véleménnyel a törvényhozó testületről. A spektrum másik végén a kisvállalkozók állnak – őket a megkérdezettek 79 százaléka elfogadja.

A The Atlantic véleménye szerint a hatékony PR hadjáratnak köszönhető, hogy a Fedet mindössze 31 százalék bírálta el kedvezőtlenül. A Wall Streetről 57 nyilatkozott negatívan és csak 2 százalék mondott egyértelműen pozitív véleményt az amerikai pénzvilág központjáról. A Bloomberg a válsággal kapcsolatos kérdéseket is feltett, eszerint az amerikaiaknak csak 18 százaléka gondolja úgy, hogy a kormány megfelelően reagált a helyzetre, 12 százalék pedig a bankok reakciójával sem elégedett.

A legtöbb válaszadó inkább a jelenlegi szabályozó szervek megerősítését várja el, 24 százalék látna szívesen egy új pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezetet. Ami az adózást illeti: a legnépszerűtlenebb ötlet a középosztály megadóztatása, amelyet csak 2 százalék támogatott. A legnépszerűbb a társadalombiztosítás limitjének megszüntetése, 78 százalék megfontolandónak tartja, hogy a 107 ezer dollárnál magasabban keresők többet fizessenek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.