BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igazságügyi szakértő vétózza meg a Legfelsőbb Bíróság ítéletét

Milliárdos összegtől eshet el a magyar állam, ha a Heves Megyei Bíróság elfogadja egy igazságügyi szakértő véleményét, aki szerint nem állapítható meg az EGÚT Egri Útépítő Zrt. és a Debreceni Magas, Mély és Útépítő Zrt. versenykorlátozó magatartása az M3-as Polgár-Görbeháza szakaszának építésénél - derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban bírságot szabott ki és a kartellezéssel kapcsolatos álláspontját a Legfelsőbb Bíróságon is sikerrel védte meg.

Könnyen előfordulhat, hogy a magyar állam milliárdos összegtől esik el egy igazságügyi szakértő véleménye miatt. A történet 2002-re nyúlik vissza, ekkor tendereztették az M3-as Polgár-Görbeháza szakaszának kivitelezési munkáit. A GVH később megállapította, hogy a pályázó cégek kartelleztek és ezért bírságot szabott ki. A határozat a kartellezők fellebbezése miatt végül a Legfelsőbb Bíróságon kötött ki, ahol jóváhagyták a GVH döntését, és kimondták, hogy az EGÚT Egri Útépítő Zrt. és a Debreceni Magas, Mély és Útépítő Zrt. versenykorlátozó módon felosztották a piacot.

A Heves Megyei Bíróság a kárérték megállapítására igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki szakvéleményében megállapította, hogy a kartellgyanú nem megalapozott. A károsult NIF Zrt. tiltakozik amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletét a Heves Megyei Bíróság egy szakértői véleményre hivatkozva felülírhatja. Ha egy igazságügyi szakértő felülírhatja a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletét, akkor olyan anomáliával állunk szemben, ami aláássa a jogalkalmazásba vetett bizalmat - fogalmaz a társaság közleményében. A NIF Zrt. mindent elkövet, hogy visszaszerezze az adófizetők pénzét a kartellben érintett cégektől, de ilyen körülmények között az ügynek bármilyen kimenetele elképzelhető.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.