BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Voks 2010: mégis vitatkoznak majd a listavezetők?

Bokros Lajos ismét miniszterelnök-jelölti vitára invitálja várja az országos listát állított pártok kormányfőjelöltjeit, valamint az LMP listavezetőjét – jelentette be tegnap Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke. Az LMP már reagált is, azt javasolják, hogy a viták megrendezéséről a pártok kampányfőnökei már holnap délelőtt egyeztessenek.

Bokros Lajos április 8-án 11 órára ismét miniszterelnök-jelölti vitára várja az országos listát állított pártok kormányfőjelöltjeit, valamint az LMP listavezetőjét, mert szerintük hónapok óta "menekülnek a nyílt programvita" és Bokros elől – közölte tegnap a Népszava tudósítása szerint Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke.


Az LMP nem is hagyta szó nélkül a felhívást, mai közleményük szerint ők nem menekülnek a nyílt vita elől, és ezt várják el a többi párttól is. Éppen ezért azt javasolják, hogy a listavezetők vitájának megrendezéséről április 2-án (pénteken) délelőtt 9 órakor, a Centrál Kávéházban egyeztessenek a pártok kampányfőnökei.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.