BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekord közeli árhullám lehet a Tiszán

Rekord közeli vízállásra számítanak Észak-Magyarországon, a Tisza felső szakaszán a vízügyi szakemberek. Egy nap alatt három méterrel emelkedett a vízszint. A Szamos és a Bodrog is árad, és a belvízzel elöntött területek is növekedtek. Nyíregyházán és Újfehértón kitelepítésekre is szükség volt, több mint ötszáz házat védenek homokzsákokkal.

Nyíregyháza külterületén már több családnak, körülbelül húsz embernek kellett hagynia az otthonát a belvíz miatt. Több mint félezer házat veszélyeztet a víz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összeült a védelmi bizottság és felkészültek egy nagyobb létszámú kitelepítésre, több városban befogadó állomásokat jelöltek ki – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Töttős Györgyi, a katasztrófavédelem szóvivője hozzátéve: 275 településen védekeznek a belvíz ellen. Már csaknem 320 ezer hektárt, körülbelül öt balatonnyi területet borít belvíz, ennek fele mezőgazdasági terület.

Az elmúlt napokban rendkívüli mennyiségű csapadék hullott a Tisza vízgyűjtő területén, ami miatt heves árhullám indult meg a folyón. Tiszabecsnél egy nap alatt három méterrel emelkedett a vízszint, ez csaknem másfél méterrel haladja meg a legmagasabb, harmadfokú készültségi szintet – mondta a Krónikának Láng István, a védekezést koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője.

Gondot okoz, hogy a Szamoson, a Krasznán, a Túron és a Bodrogon is árhullám vonul végig, ezért a Felső-Tisza térségében tartós, az eddigi rekordhoz közeli áradásra számítnak. A vízügyi szakemberek szerint az árhullám a gátakon belül marad, ahol nincs gát, ott homokzsákokból építenek védvonalakat.

A magyarországi folyók fővédvonalain több mint 1600 km hosszon van árvízvédelmi készültség, 90 kilométeren a legmagasabb szintű.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.