Az ír kormány január végén bocsátotta vitára az új személyes fizetésképtelenségi törvény tervezetének sarokpontjait. A tervezet elkészítésének egyik indoka, hogy Írország az EU-val és az IMF-fel kötött 2010-es hitelmegállapodásban vállalta a magáncsőd ír rendszerének megreformálását. A másik indok, hogy az évek óta tartó pénzügyi válság a nyakig eladósodott ír társadalmat is súlyosan érintette, és ezt a helyzetet a nyolcvanas években hozott, meglehetősen hitelezőbarát fizetés¬képtelenségi törvény már nem tudja kezelni.
Az írek egy bírósági és három bíróságon kívüli lehetőség közül választhatnak. A mostani ír törvénytervezetnek két fő eleme van: A bírósági csődvédelem esetében jelentősen (12 évről 3 évre) csökkentené azt az időtartamot, mely után az adós – a vagyongondnokkal való együtt¬működésért cserébe – mentesül fennmaradó tartozásai alól. Másrészt három új, bíróságon kívüli eljárást vezetne be az adós tartozásainak rendezésére.
A magáncsőd lényegében a magánszemélyek anyagi felelősségének időbeli korlátozását jelenti. A jogintézmény arra az alapelvre épül, hogy az adós, ha elősegíti a hitelezői követelések egy részének kielégítését, meghatározott idő elteltével szabadul fennmaradó tartozásai alól. A hitelezők ezeket a követeléseiket ugyanúgy végleg elveszítik, mint a társaság vagyonával nem fedezett igényeiket egy cég felszámolása esetén.
„A magáncsőd érdekeltté tenné az adósokat tartozásuk részbeni törlesztésében: Míg ma Magyarországon a jelentős adósságot felhalmozó magánszemélyeket kilátástalan helyzetük igen gyakran a végrehajtási eljárás kijátszására és bujkálásra ösztönzi, az adósságrendezési eljárás annak esélyét kínálná fel nekik, hogy együttműködésért cserébe néhány év elteltével „tiszta lappal” indulhatnak. Ez – kinnlevőségeik nagyobb arányú megtérülése miatt – a hitelezők számára is előnyös volna.” – fogalmaz a közösségi jogász.
2009-ben Magyarországon is készült egy – végül el nem fogadott – törvénytervezet a magáncsőd bevezetéséről. Az akkori magyar előterjesztés annyiban hasonlított a mostani ír tervezetre, hogy szintén két utat kínált volna az adósoknak: a hitelezőkkel való megegyezést vagy bírósági vagyongondnok kijelölését. Jelentős különbség azonban, hogy a magyar javaslat szerinti eljárásokból a teljesen vagyontalanok és a záloghitelesek zöme (akiknek vagyona teljes egészében fedezi a tartozásokat) ki lett volna zárva. Az ír törvénytervezet viszont – a bíróságon kívüli eljárás első és harmadik típusa révén – ennek a két körnek is segítséget nyújtana.
Ha tehát a magyar jogalkotó az IMF magáncsődre vonatkozó feltételének úgy kívánna megfelelni, hogy a hasonló indíttatásból született ír törvénytervezetet veszi alapul, kifejezetten adósbarát szabályozásra számíthatnánk. Kár lenne azonban ennyire előreszaladni: az ír jogszabály a nyárra időzített hatálybalépésig még sokat változhat. A Nemzetközi Valutaalap hazánkkal szemben támasztandó feltételeiről pedig egyelőre csak találgatásaink lehetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.