Elitsporttá vált a futás

A hobbifutás népszerűsége lassan a U2-éval és a Rolling Stoneséval vetekszik. Az állítás, bármilyen hihetetlenül is hangzik sokak számára, egzakt adattal is alátámasztható: míg egy-egy világsztár együttes aréna koncertjére órák alatt elfogynak a jegyek, az elmúlt egy-két évben ugyanilyen rövid idő alatt telt be több nagy futó-tömegesemény nevezési listája. „Az április 22-ei London-maratonra októberben már nem lehetett nevezni, a washingtoni rendezvény 6 óra alatt betelt” – sorolja Kocsis Árpád, a hazai versenyeket szervező Budapest Sportiroda (BSI) versenyigazgatója. Azt mondja, ez egyértelműen az utóbbi évek tendenciája, a Tokió Maraton például néhány éve indult el, akkor a tízezer hely két nap alatt fogyott el, következő esztendőben húszezer férőhellyel kalkuláltak, az már egy nap alatt telt meg, 200 ezer jelentkezővel. A tendencia hazánkra is érvényes, még akkor is, ha itt még nem volt telt ház futóeseményen.

A szóhasználat egyébként nem véletlen. Amikor Kocsis Árpád erről beszél, soha nem nevezi versenynek a rendezvényeket. Azt mondja, ezeknél tényleg csak a részvétel a fontos, a pár tucat fős profi élbolyt leszámítva mindenki legfeljebb önmagával, a stopperórával küzd, egyedül, a saját gondolataiba merülve fut. Hogy van-e összefüggés az önmagunk legyőzésének vágyával, esetleg az alkalmazkodás kényszerének hiányával vagy sincs, ki-ki döntse el, mindenesetre tény: az új divathobbi egyértelműen az iskolázottabb, magasabb jövedelmű réteget ejtette rabul. Olcsósága ellenére nagy részben elitszórakozássá kezd válni.

„Vannak erre vonatkozó méréseink, a tavalyi Spar Budapest Maratonon például a résztvevők 63 százaléka volt diplomás, további 28 százaléknak érettségije volt, a végzettség nélküliek aránya így tíz százalék alatt maradt. Egy másik bontás szerint a válaszadók 80 százaléka szellemi vagy vezető beosztásban dolgozott” – sorolja Kocsis Árpád.

További részletek a Világgazdaságban.