BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó elképesztő dolgokat látott a tengerentúlon

Az Egyesült Államokban igen kemény választási kampány folyik, ami aligha puhább annál, mint amit Magyarországon megszokhattunk, mondta el a Világgazdaságnak Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.

A republikánusok és a demokraták „kemény dolgokat vágnak egymás fejéhez”, néha „elképesztő” állításokat fogalmaznak meg a másik párttal kapcsolatban, a verseny nagyon kiélezett, mondta a magyar politikus lapunk azon kérdésére, mennyire érzi puskaporosnak, feszültnek az amerikai választási kampányt az itthon megszokotthoz képest.

Szijjártó Péter, aki az elmúlt napokban az amerikai republikánusok elnökjelölő konvencióján vett részt Tampában, ezzel összefüggésben utalt arra is: hamisnak tartja azokat az állításokat, miszerint Magyarországon kirívóan durva csatározásra kerülne sor a választások előtt, például a tengerentúlhoz képest. Példaként kifejtette: az Egyesült Államokban olyan politikai hirdetések is futnak, amelyek csak a másik politikai féllel foglalkoznak, és annak lejáratására törekednek.

Szerinte az amerikai kampányt jelenleg főleg gazdasági kérdések uralják: a republikánusok elsősorban az adósságállomány-leépítés és a munkahelyteremtés kérdését állítják a középpontba. Úgy véli, az ehhez kapcsolódó válaszok tekintetében a republikánusok politikája egybevág a magyar kormányéval.     

Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a konvención nagy hangsúlyt kapott a családi vállalkozások támogatása, illetve a saját erőből történő előrejutás. „Nem az a kérdés, ki honnan jött, hanem ki merre tart” – idézett egy, a helyszínen elhangzott mondatot. Szerinte a rendezvényen sok felszólaló állt elő saját példájával, miszerint nagy szegénységből indulva is sikerre lehet jutni.   

Azon kérdésünkre, hogyan vélekedik például arról, hogy az egészségügyi reform eltörlésével – ezt a republikánusok javasolják – a kevésbé tehetős amerikaiak egy része egészségügyi biztosítás nélkül maradna, azt válaszolta: a két politikai párt nagyon más szemszögből látja ezt a témát.    

A republikánus képviselőkkel folytatott egyeztetéseiről elmondta: tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy a republikánusok győzelme esetén az Egyesült Államok a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet fordítana Közép-Európára, így Magyarországra is.

Szijjártó Péter külön tárgyalt  Tim Griffinnel, a képviselőház külügyi bizottsága európai ügyekkel foglalkozó albizottságának alelnökével, Gus Bilirakisszal, a külügyi bizottság tagjával, valamint Andy Harris magyar és Mario Diaz-Balart kubai származású képviselővel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.