BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem fogyasztó szerek

Tíz versenyfelügyeleti eljárás, nyolcvanmilliós bírság – a fogyasztószerekkel kapcsolatosan ez a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt két éves mérlege.

Tíz alkalommal folytatott versenyfelügyeleti eljárást könnyű, gyors fogyást ígérő termékek népszerűsítésére szolgáló kereskedelmi kommunikáció vizsgálatára 2011 és 2013 között a Gazdasági Versenyhivatal – közölte képviselői kérdésre a nemzetgazdasági miniszter. 


 

Ezek között volt étrend-kiegészítő, mágnesterápiás eszköz, és alakformáló fehérnemű is. A már lezárult ügyek többségében a hatóság megállapította a jogsértést, és összesen több mint 80 millió forint bírságot szabott ki a renitens forgalmazókra. A GVH határozata négy cég fellebbezett, két esetben már döntött a bíróság, és helybenhagyva a hatóság döntését. 

Ennél lényegesen több, 102 megkeresés érkezett az elmúlt két évben a fogyasztószerek miatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és a megyei (fővárosi) kormányhivatalok fogyasztóvédelmi. A panaszok általában arra irányulnak, hogy a fogyasztószer nem váltotta be az ígért hatást, és az emiatt pórul járt vásárlók a felől érdeklődtek, mit tehetnek ilyen esetben. Főleg azt követően, hogy bár ezeket a termékeket is pénz-visszafizetési garanciával értékesítik, sokszor hiába kérik a kifizetett vételárat. Jellemző, hogy a hatósági eljárás megindulása után a pénzvisszafizetés megtörténik, a kérelmező visszavonja a panaszt, így az eljárást megszüntetik. 

 

A pénzükhöz szeretnének hozzájutni azok a panaszosok is, akik 2012-ben és 2013- az Európai Fogyasztói Központhoz fordultak egy hatástalannak bizonyult lengyel fogyasztókapszula miatt. Az ügyek kivizsgálása jelenleg folyamatban van. 


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.