Németh Miklós: kaphattunk volna pénzt a határnyitásért, de nem kértünk

- Hogyan értesítették és milyen indoklással kapta meg ezeket az elismeréseket?
- A Szabadság-díj esetében az Atlanti Tanács vezetői kértek egy találkozót, eljöttek hozzám a Balatonra és tájékoztattak arról, hogy a jelölő szervezetük engem is a díjazottak körébe választott. Így hát megkérdezték, hogy átveszem-e díjat, amelyet a határnyitásért, illetve azért ítélték oda, mert megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a Szovjetunióból több százezer zsidó Budapesten keresztül vándorolhasson ki Izraelbe. A másik kitüntetést, a Point Alpha díjat kétévente adják oda, s erről tavaly ősszel a türingiai miniszterelnök asszony értesített. Az első három kitüntetett Helmut Kohl, Mihail Gorbacsov és idősebb George Bush voltak. Azoknak ítélik oda, akik jelentős szerepet játszottak Európa integrációjában. A díjat a Hessen tartománybeli Rasdorf térségében fekvő, Point Alpha nevű korábbi amerikai katonai támaszponton kialakított emlékhelyen adták át. Ennek az a különlegessége, hogy az egykori NDK és NSZK határán - a mai Türingia és Hessen tartomány határán - fekvő helyszín volt az úgynevezett "legforróbb pont" a vasfüggöny mentén. Tábornokok annak idején nekem is mondták, hogy ha összeütközés lesz a Varsói Szerződés és a NATO között, akkor az ezen a helyen lesz. Szerencsére nem került rá sor.

- Tarek Al-Wazir, Hessen tartományi miniszterelnök-helyettes köszöntőjében kiemelte, hogy nem kért engedélyt Moszkvától a határ megnyitásáról szóló döntés végrehajtásához, hanem csupán tájékoztatta a szovjet vezetést a döntésről. Hogy történt ez a bizonyos tájékoztatás?
- Márciusban több fontos kérdésben kerestem meg Gorbacsovot. Hiába voltam ugyanis itthon a legbelsőbb körökben, nem sokkal azelőtt tudtam meg a sokat cáfolt információt, hogy a szovjetek Észak-Olaszország felé irányzott atomtöltetű rakétákat tároltak Tótvázsonynál. Ezen kívül fel kellett vetnem a szovjet csapatok kivonását és a fenntarthatatlan költségű vasfüggöny lebontását is. Ezen kívül szóba hoztam a dollár-rubel elszámolás modernizálását és azt is, hogy fel kívánjuk venni a diplomáciai kapcsolatot Dél-Koreán és Vatikánon keresztül Chiléig számos olyan országgal, akikkel azelőtt nem volt. A csapatkivonásra és az atomrakétákra annyit mondott, hogy érti a felvetést, de ezekre visszatérünk. Annyit kért, hogy ezekről ne beszéljek sehol, mert azzal megnehezítem a dolgát. Erre kezet ráztunk, nekem ennyi elég volt. Éreztem a bizalmat, amit annak is köszönhettem, hogy régebbről ismertem Gorbacsovot, akit egy igazán pragmatikus, európai stílusú politikusnak tartottam.

- Milyen következményei voltak ennek a találkozónak?
- Egy hónap múlva már kaptam egy hivatalos értesítést kölcsönös, részleges csapatkivonásokról. Majd ősszel jött az akkori szovjet nagykövet egy hárompecsétes borítékkal, amiben maga sem tudta, hogy mi van. Feltörtem és azt olvastam a levélben, hogy egyrészt átvehetjük a vázsonyi silókat, másrészt felgyorsítják a csapatkivonásokat. Ezzel igazolva láttam azt, hogy tényleg létezik az a tégláról téglára épített kölcsönös bizalom Gorbacsovval, ami nélkül lehetetlen lenne bármiféle változás. És ugyanez a bizalom megvolt Helmut Kohl irányában is. Ez a bizalom volt a legfontosabb.

- Wolfgang Schüssel a német díjátadón felolvasta Helmut Kohl levelét, amiben a volt kancellár felidézte az 1989 augusztusi titkos gymnichi találkozót is. Megköszönte, hogy a magyar miniszterelnök nem tartott igényt ellentételezésre a határ megnyitásáért cserébe, holott ez rendkívül kockázatos volt a szovjetek miatt. Tényleg nem kért semmit cserébe a nyugatnémetektől?
- De kértem, csak nem pénzt. Háromszor is rákérdezett Kohl, hogy tudja-e Gorbacsov a határnyitás szándékát. Erre csak azt tudtam mondani, hogy az engedélykérés időszaka elmúlt, de a bizalom adott a döntéseink iránt. Kohl ezután arra volt kíváncsi, hogy mit kérek cserébe a keletnémetek átengedéséért. Elmondtam neki, hogy ezt a döntést emberiességi alapon hoztam meg és mélyen elítélem azt a gyakorlatot, ahogy a németek a szászokat kivásárolták  Romániából. Az ember ugyanis nem árucikk, az életnek nincs ára. Annyit kértem, hogy segítsenek az integrációban. Ezt asszimetrikus módon tegyék, azaz a pénzügyi erőforrások híján lévő ország több segítséget kapjon. Ugyanakkor azt is kértem, hogy a nagy nemzetközi pénzügyi szervezetek legjobb szakembereit küldjék ide, amikor tisztába tesszük az adósságunkat. Ugyanis közgazdászként az egyik legnagyobb feladatomnak azt tekintettem, hogy kiálljak és elmondjam az adósságunk valós számait a közvéleménynek. Addig ugyanis az volt a menetrend, ha valaki rákérdezett Kádárnál az igazi számokra, akkor csak annyi volt a
válasz: „Azok, akikre ez tartozik, pontosan tudják!” Na, ezek a nemzeti bank munkatársai voltak, akik tökélyre fejlesztették a kettős könyvelést. Az egyik francia pénzügyi szakember a vizsgálat után meg is jegyezte, hogy ha a csalást elismernék, akkor ezért közgazdasági Nobel-díjat kaphattak volna a magyarok. Kohltól amúgy még egy dolgot kértem, hogy amennyiben kemény tél jönne és a energiaellátásunk keletről nem működne, akkor ebben segítsen. Szerencsére erre nem volt később szükség. De összességében a mai fejemmel is azt gondolom, hogy aki a keletnémetek kiengedéséért pénzt kért volna, azzal én nem árulok egy gyékényen.

- A határnyitásról ma a legtöbb embernek Horn Gyula ugrik be a szögesdrót bontásakor. Soha nem gondolta azt, hogy Önnek kellett volna fognia azt a drótvágót?
- Érdekes, tegnap forgatott itt az ARD (a német közszolgálati televízió) és szinte szóról szóra ugyanezt kérdezték. Akkor tegyük ezt végre tisztába. Amikor hazatértem a Gorbacsovval való találkozóról, nem hoztunk kormányhatározatot a határzár feloldásáról, hanem teszteltünk. Amint az idő március végén engedte, elkezdtük bontani a rajkai határszakaszt. Azért éppen ott, mert ezt jól láthatta Csehszlovákia, Ausztria és a szovjet katonák is. Eltelt pár hét, lebontottunk három és fél kilométert. Látták a dogmatikus csehszlovák elvtársak, de nem jött onnan jelzés. Ahogy nem jött a szovjet nagykövet sem tiltakozó jegyzékkel, még a telefon sem csörgött, hogy azonnal hagyjuk abba. Így hát májusban nemzetközi sajtóértekezleten jelentettünk be, hogy az egészet lebontjuk. Erre sem jött szovjet reagálás, így átment a teszteken Gorbacsov és a szovjetek, jöhetett a kormányhatározat. Közben elértem, hogy Grósz Károly pártfőtitkár és Huszár István, a Hazafias Népfront elnöke közös levélben mondtak le arról a jogukról, ami garantálta, hogy minden döntés csak a központi bizottságon és a népfonton keresztül születhessen meg. Kicseréltem gyorsan hét vezetőt, így került Horn Gyula a külügyminiszteri székbe. Ő egy ausztriai egyeztetés után felvetette, hogy a miniszterelnökök támogatásával a másik külügyminiszterrel, Alois Mockkal átvágnák egy sajtóesemény keretében a vasfüggönyt. Erre mondtam neki, hogy ez nagyszerű ötlet, de már lebontottuk az egészet. Így hát visszaépítettünk néhány métert, amit aztán ünnepélyesen átvágtak. Természetesen akkor alábecsültem ennek a kommunikációs értékét, másrészt annyi dolgom volt abban a másfél évben, hogy ezt nem éreztem annyira fontosnak. Ha ma készülne az a történelmi fotó, akkor gondolom Vranitzky kancellár és én vágnánk a drótot. De akkor nekem az volt a fontos, hogy amire a kormányhatározat megszületik, már túl is legyünk a határbontáson. Így is történt.

- Mindez szerénység vagy pragmatikus hozzáállás?
- Én mindig az erős csapatban hittem. A jó vezető olyan, mint egy focimenedzser, aki jól válogatja össze a posztokra a játékosokat. A felelőssége abban van, hogy a pénzügyekért olyan ember feleljen, aki ért hozzá, az agráriumért jó mezőgazdász, az oktatásért kiváló pedagógus és így tovább. Az egyszemélyes show műsorokban és populista, egymondatos píárkormányzásban nem hiszek. A történelem megmutatja, hova jut az az ország, aki ilyen vezetőt választ.

- A németországi díjátadón azt is kiemelte a tartományi miniszterelnök-helyettes, hogy Németh Miklós kormánya az átalakulás korszakában Magyarország Európába vezető útját egyengette. Mit tenne másként az elmúlt 25 év tapasztalatával?
- Sokat küzdöttem egy újabb Marshall-terv megvalósításáért, de talán még jobban ragaszkodnék hozzá. Ugyanis a negyven év kommunista időszakából csak egy pénzügyi mentőcsomag segíthette volna a piacgazdaság felé az országot. Intézményi-, hitel- és segélyelemekkel kidolgozott rendszerrel házaltam az amerikaiaknál és a németeknél is, de nem volt valós esély a megvalósításra. Nem jártunk volna rosszul akkor sem, ha sikerül megvalósítani azt a Regatta-tervet, amelyet egy holland politikus barátommal gondoltunk ki. Nagy hajós ő is, így tudja, hogy a regattán a vitorlanagyság szerint percre pontos hendikeppel indítanak mindenkit, hogy egyforma legyen az esélyük a célba érkezésre. Így kellett volna tenni az egykori szocialista blokk országainak több ütemű csatlakoztatásával az unióhoz.

- Egy generációnak a fülébe cseng a mai napig a rendszerváltozáskor elhangzott ígéret, hogy húsz éven belül utolérjük Ausztriát. Volt ennek egyáltalán valamiféle realitása?
- Én ilyet sosem mondtam és realitása sem volt. A rendszerváltás pártjai hintették el ezt a köztudatban rövid távú politikai haszonszerzés céljából. Csak organikusan lehet fejlődni, téglát téglára helyezve. Sajnos még mindig ott tartunk szemléletben, hogy majd az állam megoldja. Csak két példát mondok. Amikor 1987-ben a személyi jövedelemadót bevezettük, a bevétel jelentős hányadát és az  a feletti rendelkezés jogát is az önkormányzatoknál hagytuk. Mert alapvetőnek hittük, hogy erős közösségek és civil társadalom nélkül a demokrácia sem tud jól működni. Vagy nézzük meg a közigazgatást. Van hét régió, 19 megye és Budapest, valamint a járások. Mindez egy ekkora országban.

- Amikor az ezredfordulón hazajött, akkor állítólag kész terve volt arra, hogy mit kellene tenni az ország felzárkóztatásáért. A neve még 2010 előtt is felmerült, aztán mégsem vállalt közéleti szerepet. Mi volt ennek az oka?
- Valóban úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Jártam az országot, számos fórumon részt vettem. A szocialista párt egyik vezetője akkor azt mondta, hogy túl korán jöttem haza, ezekre a gondolatokra még nem érett meg az idő. Igaz, volt egy nagyvállalkozó, aki 20 milliárd forintot adott volna egy párt megalapítására, de ezt nem lehetett komolyan venni. Egyrészt ez a pénz nem elég, másrészt aki ad, az kér is. Így pedig nem lehet belevágni. Ezért úgy döntöttem, hogy szakértői munkákat vállalok. Sok külföldi felkérést kaptam, magyart egyet sem. Volt másfél év, ami különösen kemény munka volt, hiszen az ENSZ egyik háttérszervezetének vizsgálata volt a feladatom. Nagy publicitást kapott Amerikában és Nyugat-Európában, itthon nem írtak róla. Igaz ez nem meglepő, mert arról sem írtak a hazai lapok, amikor 2001-ben a legmagasabb szintű német kitüntetést, az ottani nagykeresztet kaptam meg Johannes Rau köztársasági elnöktől.

- Manapság mivel tölti az idejét?
- Élem a nyugdíjasok jól megszokott életét. Szeretem az aszófői birtokot, van vagy száz mandulafám. Vitorlázok, ha az idő engedi. A nagyobbik fiam révén van három unokám, a kisebbik Londonban él. Amikor tehetjük találkozunk. Például nyaranta a Balatonnál.

A díjakról
A washingtoni székhelyű Atlanti Tanács Szabadság Kitüntetéseit a Wroclaw Global Forum biztonságpolitikai rendezvény keretében adták át. Ezt a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóján, 2009-ben alapított díjat azok kaphatják meg, akik hozzájárultak az emberi jogok, a szabadság és a demokrácia ügyének az elterjesztéséhez, a békés rendszerváltás előmozdításához és a transzatlanti kapcsolatok erősítéséhez. Németh Miklóson kívül Catherine Ashton európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek, Toomas Hendrik Ilves észt elnöknek, a kijevi Majdan tüntetőinek és a lengyel-amerikai Szabadság Alapítványnak adták át idén az elismeréseket.

A magas rangú német Point Alpha díjjal Németh Miklós volt miniszterelnököt az európai és a német egység érdekében kifejtett munkájáért tüntették ki.A díjat a Hessen tartománybeli Rasdorf térségében fekvő, Point Alpha nevű korábbi amerikai katonai támaszponton kialakított emlékhelyen adták át a volt kormányfőnek. Az ünnepséget az MDR regionális közszolgálati televízió élőben közvetítette.

Idézetek Németh Miklós köszönő beszédéből
...„Azért esett jól a felkérés és a megtisztelő díj, mert a kitüntetés 25 év távlatából is elismeri a magyar nép és a magyar kormány akkori érdemeit. 1989 az alapos elemzés és kalkulálás éve volt. Kulcsfontosságú döntéseket olykor pusztán megérzéseimre és erkölcsi érzékemre támaszkodva kellett meghoznom. Valójában egy kockázatos úton haladtunk az ismeretlenbe.”...

...„Kohl kancellár szavait, miszerint Magyarország verte ki az első betondarabot a berlini falból, analóg módon értelmezhetjük a magyar belpolitikára vonatkoztatva is. Eszerint a magyar kormány 1989 májusában kiverte az első betondarabot az állampárt betonbunkeréből azzal, hogy nemzeti kormánynak nyilvánította magát”...

Névjegy
1948. január 24-én a Zemplén megyei Monokon született.
1971-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen.
1974-75-ben ösztöndíjjal tanult a Harvard Egyetemen.
1977-ben az Országos Tervhivatalban osztályvezető-helyettes lett.
1976-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba.
1987-ben a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkárává választották. Kádár János leváltása után, 1988-ban bekerült a Politikai Bizottságba.
1988. november 24-én alakított kormányt, mely 1990. május 23-áig volt hivatalban. A Németh-kormány idején fogadta el az országgyűlés a rendszerváltáshoz elengedhetetlenül szükséges törvényeket, melyek biztosították a békés és lehetőség szerint zökkenőmentes átmenetet.
Noha a frissen alakult MSZP elnökségébe is beválasztották, gazdasági programját a párt elutasította, emiatt kilépett az MSZP elnökségéből.
1990-ben a választásokon függetlenként indult és nyert a szerencsi körzetben.
1991-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöke lett és távozott a magyar politikai közéletből.
2000. május 2-áig töltötte be állását, közben 1993-ban a Heriot-Watt University (Edinburgh), 1999-ben pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszdoktora lett.
2001-ben Johannes Rau államfő a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztje kitüntetést adományozta neki az NDK-menekültek előtt 1989-ben történt határnyitásban játszott szerepe elismeréséül.