BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Argentin játékos nélkül áll fel a vb álomcsapata

A német Toni Kroos teljesít a legjobban a vb-n a FIFA játékos elemzőrendszere, a Castrol index szerint. A 24 éves középpályás 6 mérkőzésen 15 passzt fülelt le, 85,4 százalékos hatékonysággal passzolt és két gólt szerzett, mindkettőt a brazilok elleni elődöntőben. Utána következik a helyosztók előtt még éllovas francia Karim Benzema, a harmadik helyre pedig a holland Arjen Robben jött fel a hatodik helyről.

A brazil Thiago Silva megtartotta negyedik helyét, hiszen nem játszott, a történelmi vereség ellenére Oscar jól játszott a FIFA szerint, a brazil irányító ugyanis feljött az ötödik helyre. A döntőbe jutó argentin csapatból senki nem szerepel a kezdő tizenegyben, még Lionel Messi sem fért be az álomcsapatba, ahol a németeket a kapus Manuel Neuer és a hátvéd Mats Hummels képviseli Kroos mellett. Az argentin cselgépet a csatárok között Müller és Neymar is megelőzi.

A hollandok szintén három játékost delegáltak, Robben mellett a Wesley Sneijdert és Stefan de Vrijt. A torna eddig legjobbjának vélt kolumbiai James Rodriguez válogatottja kiesése ellénre tartja helyét a középpályán. A kapusok között a sokáig első chilei Claudio Bravo visszacsúszott a hatodik helyre, a listán a német Neuer kapust a Costa Rica-i Navas követi, majd a holland, az argentin és a belga hálóőr. A legnagyobbat Miroslav Klose fejlődött, míg Robin van Persie teljesítménye nagyon visszaesett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.