BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csillagok csatája a sportszergyártóknál

Az Adidasnál a vb döntő lefújása után néhány perccel megkezdődött a rohammunka. Elkezdték azoknak a német válogatott mezeknek a gyártását, amelyeken immár négy csillag jelzi a világbajnoki sikerek számát. Csak Németországban kétmillió darabot dobnak néhány napon belül piacra, de a világ sok országában árulják majd. Hozzávetőlegesen egymillió mezt kínálnak Európától kezdve Ázsiáig. A német cégnél természetesen megvolt a B-terv is, hiszen Argentínának ugyancsak a cég a mezszponzora, de nem kell bíbelődni a harmadik csillag felvarrásával.

A mezversenyt a döntőben az Adidas nyerte, a vb-n szerepelt csapatokból 9-nek volt a szponzora, míg a Nike 10-nek, a Puma 7-nek. A három nagy mögött a kisebbek egy-egy csapatot szponzoráltak, Joma (Honduras), Uhlsport (Irán), Lotto (Costa Rica), Marathon (Ecuador) és Burrda Sport (Belgium). Az Adidas főhadiszállásán külön örülhettek annak, hogy a nagy vetélytárs Nike csapatai, Hollandia és Brazília „csak” a harmadik helyért játszottak. A két vezető sportszergyártó cég a világ piacának 70 százalékán osztozik, ám amíg az Adidas erősebben koncentrál a labdarúgásra, a Nike nagyon erős az Egyesült Államok kosárlabdás piacán és atlétikában, beleértve a kocogóknak eladott évi sok millió pár futócipőt. A Nike tavalyi 27,8 milliárd dolláros árbevételéből még a 10 százalékot sem éri el a focival kapcsolatos értékesítés (2,3 milliárd dollár – 8,27 százalék).
A német vállalatnál valamivel jobb a foci szegmenst érintő arány, a piaci várakozás szerint az idei 14,8 milliárd eurós árbevételből 2 milliárdot hozhat a labdarúgás (13,5 százalék).

Az Adidas befektetői sem jártak rosszul az idei világbajnoksággal. Már a 2010-es dél-afrikai vb után sokan vásároltak a részvényeikből, 2013-ban például 40 százalékkal nőtt az árfolyam. Az Adidas a vb hivatalos labdájának is a szállítója. Míg a 2010-es vb 13 milliós, addig a mostani valószínűleg 14 milliós piacot jelentett a németeknek.

Mellélőttek a nagy elemzők

Amíg a nagybankok és elemzők döntő többsége alaposan mellétrafált, a Német Posta kockáztatott, és megelőlegezte a csapat világbajnoki címét. A Handelsblatt német gazdasági napilap közlése szerint hat bank elemzői közül csupán a Macquarie várta első helyre Németországot, a Deutsche Bank, a Goldman Sachs a Standard Chartered és az UniCredit a végül negyedik helyen (le)szerepelt brazilokat várta befutónak, míg az ING a spanyolokra tippelt, de ők az első körben kiestek. A Német Posta viszont a negyedik vb-címet köszöntő 60 eurocentes bélyegből még a döntő előtt kinyomtatott 5 millió darabot.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.