BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárdot költenek egy-egy stadionra - Műemlékben nem lesz vb az oroszoknál?

Elképzelhető, hogy a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokságon hárommal kevesebb városban rendeznek mérkőzéseket. Erről is tárgyalt Brazíliában Sepp Blatter, a FIFA elnöke és Vlagyimir Putyin orosz államfő a német-argentin döntő után.

A legnagyobb kérdés, hogy Jekatyerinburggal mi lesz. Az ottani stadiont ugyanis műemléknek nyilvánították, a felújítása nem csak iszonyú drága lenne, de az engedélyezési procedúra is elhúzódhat. Átlagosan 15 milliárd rubelt (100 milliárd forintot) szánnának a szervezők egy-egy létesítmény felépítésére, vagy teljes felújítására, és az infrastruktúra kialakítására, ebből az összegből a jekatyerinburgi munka nem jönne ki.

Kalinyingrádban hasonló a helyzet, a vb szervező bizottságához érkezett szakértői jelentés szerint ott sem lehet 15 milliárdból stadiont építeni. Volgográdban nem csak a stadionépítés kerülne sokba, hanem rengeteg pénzt vinne el a szállodaépítési program mellett a közlekedés fejlesztése. Ráadásul a repülőtér naponta csupán 15 gép indítására-fogadására alkalmas, vagyis azt is bővíteni kellene.

A lenta.ru orosz hírügynőkség a hírről kormányzati forrásokra hivatkozva számolt be, megemlítve: végleges döntés nem született arról, hogy az eredetileg 12 stadionos projektet szűkítik-e. Nem rég viszont a sportminiszter azt jelentette be, hogy már most késésben vannak a programmal, az előkészületi munkák után, az év végéig mindenképp hozzá kell látni az összes helyszínen a munkához.

Oroszország 2010-ben nyerte el a rendezés jogát, akkor még 10 milliárd dollárra tették a költségeket. Ma már több mint 20 milliárd dollárt emlegetnek. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök szerint ebből minimum 13 milliárdot a központi költségvetésből kell fedezni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.