BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A röghöz kötésről és a civil szervezetekről is kérdezték Navracsicsot

Legyen az oktatás, a kultúra, az ifjúság és az európai polgárság ügye "az integráció lelke és emberi arca" - fogalmazta meg európai biztosjelölti ars poeticáját Navracsics Tibor az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában, szerda esti szakbizottsági meghallgatásán. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke ezeket a területeket szánja Navracsics Tibor EU-biztosi portfóliójának.

A jelölt, aki az előző Orbán-kormányban miniszterelnök-helyettesi rangban közigazgatási és igazságügyi miniszter, az idén tavasszal tartott választások után átalakított kabinetben pedig külgazdasági és külügyminiszter volt, elmondta, hogy tevékenysége során a pártpolitikai különbözőségek nem fogják akadályozni az együttműködés keresésében.

Navracsics Tibort az EP kulturális és oktatási bizottsága, valamint társmeghallgató bizottságként az ipari, kutatási és energiaügyi bizottság tagjai faggatták szakmai elképzeléseiről, igyekeztek felmérni felkészültségét. A jelölt a meghallgatás kezdetén hat, a munkája során követendő kiemelt célkitűzést nevezett meg.

Elsőként azt emelte ki, hogy a növekedés és munkahelyteremtés beindítását szolgáló politikák gyújtópontjába helyezné az oktatást. Mint mondta, erre minden évben figyelmet fog fordítani, amikor az Európai Bizottság összeállítja a tagállamoknak címzett, úgynevezett országspecifikus ajánlásokat. Másodikként arról beszélt, hogy az európai kultúrának és oktatásnak a digitális korszakban is virágoznia kell. Mint mondta, egyetlen kereskedelmi tárgyalás sem áshatja alá a kultúra szerepét, és idézte Jean-Claude Juncker szavait is, amelyek szerint Európa kulturális sokszínűsége nem áldozható fel a kereskedelem oltárán.

Harmadikként azt mondta, el akarja érni, hogy Európa egyetemei a legjobbak között legyenek a világon, mert a társadalom tartóoszlopainak tekinti őket, és a rendszerváltás előtt Kelet-Európában a szabad gondolat bástyái voltak. Úgy fogalmazott, szeretné az üzleti szféra, a kutatási-tudományos szektor és a felsőoktatás alkotta tudásháromszöget valódi partnerséggé tenni. Negyedikként ígéretet tett arra, hogy az ifjúsági munkanélküliség felszámolása érdekében szorosan együtt fog működni Marianne Thyssen foglalkoztatási ügyekért felelős biztossal.

Ötödikként  Navracsics Tibor arról beszélt, hogy be akarja vonni a fiatalokat a politika alakításába, és olyan platformot fog kidolgozni, amelynek segítségével a következő öt évben egymillió fiatalt lehet megszólítani. Végül szólt arról is, hogy szeretne új értelmet adni az európai polgárság fogalmának, mert az több mint egy közös útlevél vagy pár sor az uniós szerződésben.

Navracsics Tibor arra is kitért bevezető nyilatkozatában, hogy a magyar kormány és az Európai Unió között "kemény és hangos" viták voltak, de az Európai Unió lehetőséget ad arra, hogy a nézeteltéréseket nyitottan, békés és demokratikus úton lehessen rendezni.

"Végül is mindannyiunkat összekötnek az alapvető európai értékek, az emberi méltóság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete, amelyek mellett személyesen és mélyen elkötelezett vagyok" - szögezte le.

Mint mondta: nem ért egyet azokkal, akik szerint nem fajsúlyos a tárca, amelyet neki szánnak.

Mi aggasztóbb, mint az ifjúsági munkanélküliség? - tette fel a kérdést, és hozzátette: "ha méltányos és fenntartható gazdaságot szeretnénk újjáépíteni, az oktatással kell kezdenünk".

A Magyarországon a felsőoktatásban állami támogatással tanulókkal kötött hallgatói szerződést kényszer szülte megoldásnak nevezte Navracsics Tibor. Egy képviselő arról kérdezte, nem gondolja-e, hogy ez ellentétes a munkavállalói mozgásszabadsággal, amit Jean-Claude Juncker az egységes piac egyik sarokkövének nevezett.

A magyar biztosjelölt elmondta: Magyarországon óriási gond, hogy frissdiplomások az alacsony átlagkereset miatt más uniós tagországokban keresnek munkát, és ez alól a nagy költségű képzések sem kivételek, mint az orvos- és mérnökképzés.

"Tudjuk, hogy nem egy jó megoldás, de azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok otthon, Magyarországon kamatoztassák a tudásukat" - mondta a hallgatói szerződésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszer rugalmas, több könnyítést tartalmaz.

Szükség van az együttműködésre a civil szervezetekkel - hangsúlyozta Navracsics Tibor arra reagálva, hogy előbb a radikális baloldal részéről az olasz Curzio Maltese EP-képviselő, majd a meghallgatás későbbi pontján a zöldpárti frakcióban politizáló Jávor Benedek (Párbeszéd Magyarországért) vetette fel a magyar kormányzat és egyes civil szervezek között kialakult feszültséget, és az ezzel kapcsolatos kormányzati fellépést. Navracsics Tibor azt emelte ki, hogy ő maga mindig is jó viszonyt ápolt a civil szervezetekkel, tevékenységüket kormánytagként is segítette.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.