BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közpénzből fizetett kampány és a közmunkások szavazatai segíthettek

Az Átlátszó.hu, a K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország megvizsgálták, hogy mennyit költöttek a pártok az idei önkormányzati választási kampány során. A civil kampánymonitor feltárta, hogy a kormánypártok sikere érdekében az adófizetők pénze ezúttal sem volt drága, a Fideszt és jelöltjeit ugyanis sok százmillió forintot érő, közpénzből fizetett óriásplakát kampány is segítette.

A kampánymonitor számításai szerint a Fidesz önkormányzati választási kampánya több mint 2 milliárd forintba került, ám ebből csak mintegy 1100 millió forintot fizetett maga a párt. A fennmaradó mintegy 900 millió forint értékű kampánnyal ugyanis a kormány és kormánypárti önkormányzatok támogatták Fidesz polgármester- és képviselőjelöltjeinek a győzelmét. A baloldali pártok (DK, Együtt, MLP, MSZP, PM) önkormányzati választási kampánya 418 millió forintot tett ki, a Jobbiké 280 milliót ért, míg az LMP 50 millióból kampányolt az önkormányzati választásokra.

"Az idei önkormányzati választások egyik tanulsága az volt, hogy a kisebb települések vezetői a közfoglalkoztatást használják a helyi választók befolyásolására” – mondta Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu főszerkesztője. Mivel a közmunkaprogramok elsősorban a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő legszegényebb rétegeket érintik, a romák jelentősen felülreprezentáltak a közfoglalkoztatott népességben. Ebből következően azok a polgármesterek, akik a közmunkával kapcsolatos ígéretek, illetve a közmunkából való tartós kizárással való fenyegetés révén próbálták a helyieket befolyásolni, gyakran igénybe vették a helyi kisebbségi önkormányzati vezetők támogatását - olvasható a közleményben.

Az Átlátszó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Forró községből hozott példát a nyílt szavazásra - szerintük ezzel a regnáló vezetés járhatott jól.

Miként a parlamenti választások esetében, úgy az önkormányzati kampány során is a közterületi óriásplakátok bizonyultak a legköltségesebbnek. Listaáron a Fidesz mintegy 665 millió forint értékben hirdette a párt önkormányzati jelöltjeit óriásplakátokon, ugyanerre a baloldali tömörülés 110 millió forint értékben áldozott - számolnak a szervezetek. A Jobbik óriásplakát-reklámjai 140 millió forintot értek, míg az LMP mindössze 7 millió forint értékben hirdetett a közterületeken.

Az önkormányzati kampány abban is hasonlított a parlamenti választásokat megelőzőre, hogy a Fidesz-KDNP ezúttal is számíthatott a jelöltjeit népszerűsítő kormánypropagandára. Ezúttal 830 millió forintjába került az adófizetőknek az, hogy a kormány közpénzből plakátolta tele az országot a „Magyarország összefog”, és az „Elszámoltatjuk a bankokat!” szlogenekkel, de ebből a pénzből futotta az újabb rezsicsökkentés ígéretének a beharangozására is. Újdonság volt viszont, hogy a fideszes vezetésű települések is mintegy 30 millió forint közpénzt költöttek arra, hogy óriásplakát-hirdetésekkel segítsék elő a kormánypártok önkormányzati sikerét.

Az ország teleplakátolásában a kormányoldal egyértelműen jobban teljesített versenytársainál, hiszen a Fidesz választási győzelmét kereken hatszor annyi közterületi politikai reklám támogatta, mint a többi parlamenti pártét együttvéve. (A 9500 kormánypárti plakáttal szemben a baloldalnak 700, a Jobbiknak 824, az LMP-nek pedig mindössze 47 plakátja volt.) A közterületi reklámok adatainak forrása az Outdoor Media Audit és a Kantar Media voltak.

A civil kampánymonitor – a parlamenti választási kampányköltések számításához hasonlóan – ezúttal is csak a közterületi óriásplakátok listaárait tudta figyelembe venni. Ezért azt nem lehetett megállapítani, hogy a pártok pontosan hány forintot fizettek az óriásplakát-reklámokért, csak az derült ki, hogy a pártok által megvásárolt közterületi reklámok mekkora piaci értéket képviselnek.

A kormányoldal által dominált plakátversennyel szemben a választási direktmarketing mezőnye sokkal kiegyenlítettebbnek bizonyult. A négy civil szervezet által megbízott Ipsos felméréséből becsült adatok szerint a baloldal közel 150 millió forintot költött a közvetlen kampányolásra (szórólapozásra és telefonüzenetekre), amit a Fidesz alig több mint 30 millióval szárnyalt túl. Ezzel szemben a Jobbik 42 millió forintot, az LMP pedig ennek éppen a felét költötte lakossági kampányeszközökre. A Fidesz és a baloldali pártok közvetlen választói kampánya Budapesten volt a legkiegyenlítettebb: a fővárosban a kormánypártok 110 millió forintos költésével szemben az ellenzéki tömörülés 103 millió forintot fordított direktmarketingre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.