BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagycsaládoknak írtak ki üdülési pályázatot

Nagycsaládoknak írt ki szociális üdülési pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA); a jelentkezők több mint negyven szálláshely közül választhatnak. Az üdüléshez fizetendő önrész egy négygyermekes családnak 3-6 éjszakára 20 ezer forint, plusz az idegenforgalmi adó.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján az Erzsébet-program pályázatait ismertetve azt hangoztatta, a kormány célja az, hogy minden gyermek eljuthasson nyári táborba, például a Balatonhoz. Az államtitkár a kormány családpolitikája nemzetközileg is elismert ékkövének nevezte az Erzsébet programot, és emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években 400 ezernél többen vehettek részt abban, köztük 200 ezer gyermek.

Közölte, a kormány az Erzsébet utalványok forgalmazásából befolyó 3 milliárd forintot további 3 milliárd forinttal egészíti ki, így idén összesen 6 milliárd forintért írhatnak ki pályázatokat.

Novák Katalin az MTI-nek azt mondta, tavaly 43 ezren vehettek részt a nagycsaládos üdülési programban, és idén az a céljuk, hogy ezt - a megduplázott támogatásnak köszönhetően - kétszeresére emeljék.

A rendezvényen kiosztott tájékoztató szerint idén 70 pályázatot hirdetett meg az MNÜA. A dokumentum szerint az Erzsébet-program a kedvezményezettek köréből idén is kiemelten a nagycsaládosokat, a fogyatékossággal élőket valamint a nyugdíjasokat részesíti üdülési, kikapcsolódási támogatásban.

A nagycsaládos szociális üdülési pályázatra 30 napig lehet jelentkezni. A felnőtteknek 5 ezer, a 3-14 év közötti gyerekeknek 2500 forintot kell fizetni. Az üdülési idő 3-6 éjszaka attól függően, hogy elő-, utó-, vagy főszezonra jelentkeznek-e a családok, továbbá függ az adott szálláshely szolgáltatásaitól is.

A pályázaton nyertes családok több mint negyven szálláshely közül választhatnak; ezek egy része vízparton, strandok közelében, például a Balatonnál, Hévízen vagy Balfon található, de vannak köztük hegyvidéki panziók is. A pályázati kiírásra elektronikus úton, ugyancsak az Erzsébet-program honlapján, egy adatlap kitöltésével lehet jelentkezni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.