BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reformokat vár a NATO Ukrajnától

A NATO érzékelhető reform-erőfeszítéseket vár Ukrajnától, cserébe a neki nyújtott, katonai jellegű támogatásért - hangsúlyozta Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség főtitkára ma Brüsszelben a tagországok védelmi miniszteri tanácskozásának második napján, amikor a résztvevők Sztepan Poltorakkal, az ukrán védelmi tárca irányítójával találkoztak.

A NATO katonai tanácsadókat bocsátott Ukrajna rendelkezésére, valamint pénzügyi segítséget is nyújt különböző vezetési és kommunikációs rendszerek, logisztikai felszerelés, illetve a kibernetikai védelemhez szükséges eszközök beszerzéséhez.
   
Stoltenberg megállapította, hogy Moszkva továbbra is tevékeny, befolyásoló tényezője a kelet-ukrajnai konfliktusnak, és kiképzéssel, fegyverekkel, valamint saját katonáival is támogatja az oroszpárti szeparatistákat.
   
A főtitkár megítélése szerint Kelet-Ukrajnában, ahol most is rendszeresen megsértik a törékeny tűzszünetet, fennáll annak a veszélye, hogy kiújulnak az intenzív harcok. Ennek elkerülését - mondta - az szolgálná a legjobban, ha maradéktalanul végrehajtanák a februárban kidolgozott minszki megállapodáscsomag előírásait. A főtitkár mindkét szembenálló felet erre szólította fel, valamint külön kiemelte Oroszország ezzel kapcsolatos különleges felelősségét.
   
Brüsszeli diplomáciai források szerint a kelet-ukrajnai demarkációs vonal mentén az elmúlt napokban csaknem ugyanolyan hevességű összecsapások voltak, mint a minszki megállapodások februári aláírását közvetlenül megelőző időszakban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.