BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár bejelentette: több ezer dolgozót küldenek el

Drasztikus leépítés kezdődhet meg idén az állami hivatalokban - jelentette be Lázár János.

Túl sok az állami hivatalnok és az állami hivatal, ez is oka lehet a versenyképesség gyengülésének. 2018 után akárki kormányozza az országot, ekkora bürokráciával nagyon nehéz dolga lesz - mondta Lázár János a mai Kormányinfón. Azt is hozzátette: tisztában van azzal, hogy más miniszterek és fideszes politikusok beosztottjairól van szó, ezért politikailag nehéz az ügy.

Az irány egy új kormányzati struktúrát kialakítani. A minisztérium ebben a rendszerben a stratégiai tervezést végzi el, a kormányhivatalok és a járási hivatalok feladata pedig a végrehajtás lesz.

Az érintett hivataloknál és háttérintézményeknél most 36 ezren dolgoznak, a cél az idén 30 ezerre csökkenteni ezt a létszámot, jövőre pedig 15 százalékos létszámkorrekció jöhet. Akik azonban maradnak, azoknak magasabb bér is járhat. Aki az idei második félévben kilépne, az 5-10 millió forintot kaphat a rendes végkielégítése helyett, ha vállalja, hogy 10-15 évig nem fog önkormányzatnál vagy az államnál dolgozni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.