BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Clinton-Trump: itt az újabb fordulat!

Másfél hete szinte minden Hillary Clinton email-botrányáról szólt az amerikai elnökválasztási kampányban. Amióta 11 nappal a választás előtt James Comey, az FBI igazgatója bejelentette, hogy újabb leveleket találtak, amelyek miatt vizsgálatot indíthatnak, újra egyre többen kérdőjelezték meg Clinton hitelességét. A demokrata jelölt egyre rosszabbul áll a közvélemény-kutatásokban is, ami nem is csoda ilyen hírek után. Csakhogy most kiderült: vaklárma volt az egész. Comey ugyanis ezúttal azt közölte a kongresszussal: megállapították, hogy semmilyen okuk nincsen vádat emelni Clinton ellen.

Clinton ellen sokáig folyt a nyomozás, mert a gyanú szerint magánszerverén küldött nem nyilvános, sőt, titkosított e-maileket is. A nyáron azonban odáig már eljutottak, hogy megszüntették a nyomozást, és kimondták, a demokrata elnökjelölt csak hibázott, de nem szegte meg a törvényt. Október legvégén azonban újra megnyitották az ügyet, mert kiderült, hogy egy teljesen másik nyomozásban, Anthony Wiener zaklatási ügyében találtak olyan leveleket Wiener és a felesége, Huma Abedin közösen használt laptopján, amelyeket Clinton küldött a vele együtt dolgozó Abedinnek. Másfél hétnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön, semmi okot nem adtak ezek a levelek arra, hogy vádat emeljenek.

Mostanra azonban a botrány megtette a hatását, Clinton sokkal rosszabbul áll a felmérésekben, mint az ügy előtt. A FiveThirtyEight például a botrány újra kitörésének napján 81,5 százalékos esélyt adott Clinton győzelmére, ez tegnap estére 64,9 százalékra esett. Persze azon lehet vitatkozni, hogy ennek mennyire az emailbotrány volt az oka, Donald Trump már napokkal az ügy előtt is elkezdett feljönni. Jó ok az is, hogy a republikánus szavazók későn, de elkezdtek úgy viselkedni, mint egy normális párt normális szavazói egy normális választás előtt, és hiába van sok bajuk a jelöltükkel, lassan csak eldöntötték, hogy elmennek rá szavazni. Az, hogy az emailek ügyének újabb fordulata mekkora hatást fog gyakorolni a végeredményre, a közvélemény-kutatásokból már szinte biztosan nem tudhatjuk meg, de szerda hajnalra így is minden kiderül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.