BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így lett Donald Trump amerikai elnök

Donald Trump lett az Egyesült Államok új elnöke. A piacok idegesen reagálnak a hírekre.

- Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. Összefoglaló cikkünket ezen a linken olvashatják, itt pedig azt nézhetik vissza, hogyan alakultak az események az éjjel.

- A piacok idegesen reagálnak, ahogy rájöttek, hogy Trump lehet a következő amerikai elnök, a dollár nagyot esett, a határidős piacok már az éjjel zuhanni kezdtek.

- Az esélyekről és előzményekről itt írtunk bővebben.

7:43

A Washington Post Trumpnak adta Pennsylvaniát. Vége, innen nincs olyan forgatókönyv, hogy Trump 275 elektornál kevesebbet kapjon. A győzelemhez 270 kell.

7:25

Kanada bevándorlási hivatalának honlapja összeomlott. Ez valami hasonló, mint amikor Google szerint a Brexit-szavazás másnapjának délelőttjén a britek tömegesen kezdtek rákeresni arra, hogy mi az az EU.

7:20

Az is eldőlt mostanra: a Szenátusban is marad a republikánus többség - erre az elmúlt hónapokban néha még annál is kevesebb esélyt adtak, mint arra, hogy Trump nyer. Ez pedig azt jelenti, hogy elnökként Trumpnak sokkal könnyebb dolga lesz a saját akaratát átvinnie a törvényhozáson - és nem mellékesen a Legfelsőbb Bíróságba is a konzervatívok jelölhetnek újabb tagot.

7:11

Zuhan a dollár az elnökválasztás után. A dollár ma eddig 1,61 százalékot veszített értékéből a keddi záráshoz képest a forinthoz képest is, pedig a mi pénzünk még rosszabbul is teljesít, mint a nagy gazdaságok devizái. A dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - 1,83 százalékkal 96,09 pontra, több mint egyhavi mélypontra csökkent, de napi mélypontján 95,91 ponton is járt.

Az euró 2,31 százalékkal erősödött a dollárhoz képest, a svájci frankkal szemben 2,13 százalékot veszített értékéből az amerikai deviza. A jenhez képest 3,43 százalékkal gyengült a dollár.

7:03

Miért nem kiáltjuk ki Trumpot már most elnöknek? Néhányan már megteszik, de hivatalosan még egy kicsit várni kell erre - persze ez szinte csak formalitás. A helyzet az: Michiganben a szavazatok összeszámlálása 81 százaléknál tart, Trump előnye másfél százalék, Pennsylvaniában pedig már 98,3 százaléknál járnak, de ott csak 0,8 százalék a különbség. New Hampshire 84 százaléknál jár, Minnesota 79-nél, Arizona 70-nél (Alaszkában pedig csak most nemrég ért véget a szavazás, de az extrém helyzet lenne, hogy ott dől el). Ha Pennsylvaniának vége, és akkora a különbség, hogy nem kell újraszámlálás, kimondhatjuk, ami mostanra már nyilvánvaló lett.

6:58

A FiveThirtyEight úgy számol: két mód van, hogy Clinton innen nyerjen. Először is mindenképp meg kell nyernie Michigant és Pennsylvaniát, enélkül nincs is miről beszélni, csakhogy jelenleg mindkettőben Trump vezet. Ha ez sikerülne mégis, akkor vagy Nevadát kéne behúznia (erre kevés esély van), vagy New Hampshire-t és Alaszkát (erre még kevesebb).

6:38

Lehet-e újraszámlálás? Az emlékezetes 2000-es választás óta minden alkalommal fel kell tenni ezt a kérdést, Mostanra gyakorlatilag eldőlt: nem. Ha Wisconsint megnyeri Trump (márpedig szinte biztos, hogy megnyeri), akkor Michigan nélkül is elnök lesz. Szoros verseny csak akkor lehet papíron, ha Michiganben és Arizonában is kérdőjeles lesz, hogy ki nyer - egyelőre előbbiben 0,9, utóbbiban 3,6 százalék Trump előnye. Újraszámlálást akkor lehet kérni, ha abban az államban (vagy azokban az államokban), amelyben a végeredmény eldől, fél százalékon belül végez a két jelölt.

6:27

Pennsylvaniában 18 szavazattal vezet Clinton. Ez nagyon látványosan néz ki, de mivel közben Wisconsint szinte biztosan Trump nyeri, Arizonát szintén, és Michiganben is tartja a kis előnyét, gyakorlatilag mindegy, mi történik a keleti parton.

6:08

Lassan kiütés lesz a vége, Pennsylvaniában is átvette Trump a vezetést.

6:00

Wisconsinban 4 százalékkal, Michiganben másféllel vezet Trump, 80 százalékos feldolgozottsághoz közeledve, és Pennsylvaniában is egy százalékon belüli a hátránya. Gyakorlatilag itt a vége, hacsak nem történik valami óriási meglepetés.

5:49

Az elemzők egyre inkább egy esélyt adnak már csak Clintonnak: ha Michigant megfordítja, Arizonát pedig meglepetésre megnyeri (és persze Nevadát is). A papírforma szerint nem fogja.

5:40

Iowa Trumpé, a nyugati part Clintoné, Wisconsint pedig a Fox News már Trumpnak adta. Ha azt megnyeri valóban, gyakorlatilag nem elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy ne ő győzzön.

5:30

Pennsylvaniából egyre több vidéki szavazat érkezik be, aminek hatására Clinton előnye már csak alig egy százalékos. Ha ezt az államot Trump megnyeri, nincs is már miért tovább aggódnia.

5:24

Michiganben épp feljött Clinton 0,5 százalék hátrányra, de lehet, sokat ezzel sem ér. Wisconsinban továbbra is 3 százalék fölötti Trump előnye, New Hampshire és Iowa is az ő előnyét mutatja, márpedig ha ezek hozzá kerülnek, akkor Michigan nélkül is megvan a 272 elektora - a győzelemhez 270 kell.

5:08

Észak-Karolinát Trump nyerte, és egyre többen már Floridát is neki adják. Ez az a két állam, amelyről előzetesen tudni lehetett, hogy Trumpnak muszáj ott győznie, ha elnök akar lenni.

5:04

A NASDAQ közel öt százalékot esett a lehetőségre, hogy Trump lehet az elnök.

5:00

Vége a szavazásnak a nyugati parton, Kalifornia 55 elektora Clintoné, de egyre nagyobb az esély, hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor ő vezet.

4:46

A mexikói peso 7 százalékot gyengült a dollárral szemben, az arany ára 3 százalékot nőtt, ahogy tovább nőnek Trump elnöki esélyei. Wisconsinban Trump tovább növelte az előnyét, ráadásul már befutottak a hagyományosan demokrata Milwaukee eredményei is. Clinton reményei elszállni látszanak. Egyre jobbak Trump esélye Pennsylvaniában is, ahol még Clinton vezet 3 százalékkal, de most érkeznek a Philadelphiától távolabbi területek voksai. Márpedig Pennsylvania nélkül Clinton nem nyerhet.

4:36

Virginia Clintoné, de ez az északi területek nélkül nem sokat ér. Minnesotában nagy lett Clinton előnye, Michiganben viszont 4, Wisconsinban 2 százalékkal vezet Trump. A republikánus jelölt vidéken túlteljesítette az elvásárokat, hamarosan kiderül, a nagyobb városokra kitart-e az előnye. A helyzet viszonylag egyszerű: aki ezt a két államot megnyeri, az az elnök. Ha mindketten egyben nyernek, akkor is Trump az esélyesebb.

4:25

Ohiot Trump nyerte meg. Ez az az állam, amely 1964 óta mindig a győztesre szavazott.

4:14

Új-Mexikó Clintoné, Missouri Trumpé, a meglepetést nem itt kell keresni. Floridában már 99 százalék feletti a feldolgozottság, Trump tartja a másfél százalékos előnyét, Clinton egyedül Minnesotában tudta visszavenni a vezetést.

4:07

Az online piacok és a tőzsdék egyre idegesebbek, ahogy Trump esélyei javulnak. A Dow Jones határidős piaca 3 százalékot esett eddig.

4:00

Montana Trumpé, Nevadában, Utahban és Iowában is most ért véget a választás. Floridában 1,1, Észak-Karolinában már 3, Ohioban 11, Michiganben 4, Wisconsinban 6, New Hampshire-ben 2 százalék az előnye. Virginiában 0,5 százalékkal vezet Clinton, Colodaro és Pennsylvania az övé, de a lényeg az: Trump egyre több helyen töri át Clinton védvonalát.

3:54

Virginiában Clinton átvette a vezetést néhány ezer szavazattal, de még a szavazatok 17 százaléka hátravan. A fogadók egyre nagyobb esélyt adnak Trump győzelmére, a mexikói peso dollárhoz mért árfolyama is elkezdte az idegesség jeleit mutatni.

3:46

Virginia egyre szorosabb, ahogy jönnek be a nagyvárosi eredmények, de még így is 0,3 százalék Trump előnye. Szinte az összes többi csatatérállamban is ő vezet, Colorado, Pennsylvania a kivétel. Sok fogadóirodánál már esélyesebbnek tartják Trump győzelmét.

3:42

Clinton nyerte Connecticutot, Trump pedig Louisianát, de ez csak azt jelenti, hogy Clinton védvonalának egy államát már hozta. Trump esélyei egyre nőnek: vezet nem csak Floridában és Észak-Karolinában, hanem Virginiában, Ohioban, Michiganben, Wisconsinban és Minnesotában is - ez utóbbiakat Clintonnak gyakorlatilag kivétel nélkül nyernie kéne, ha elnök akar lenni.

3:26

Clinton Michigan miatt lehet nagy bajban: a New York Times már csak 54 százalék esélyt ad neki, hogy az államot megnyeri, és csak 58 százalékot arra, hogy elnök lesz. Trump eközben átvette a vezetést New Hampshire-ben is.

3:21

Egyre szorosabb a helyzet New Hampshire-ben is, Clinton előnye már csak 0,1 százalékpont a kis államban, ami akár mindent el is dönthet. Persze elnézve az állásokat a többi helyen, Clintonnak ennél nagyobb dolgok miatt kell most aggódnia.

3:12

Arkansas is Trumpé, így 130-97-re vezet. Ennél is sokkal fontosabb, hogy Floridában, Észak-Karolinában, Virginiában, Michiganben, Wisconsinban és Ohioban is vezet. Clinton nagy bajban lehet, ha ez így marad.

3:04

Jó hírek Trumpnak: Floridában továbbra is tartja a 1,5 százalék körüli előnyét, Ohioban újra ő vezet, és ami még fontosabb, Észak-Karolinában is élre állt. Ha ez így maradna, akkor Clintonnak innen minden olyan államban nyernie kéne, ahol még kérdéses a végeredmény. Ezek közül Michiganben, New Hampshire-ben, Coloradóban és Pennsylvaniában is ő vezet, de még mindig alacsony feldolgozottságnál.

3:00

Újabb 14 államban ért véget a választás. Clintoné New York, Trumpé Texas, Kansas, Nebraska, Wyoming, Észak-Dakota, Dél-Dakota, így 124-97-re vezet Trump. Ez persze csak a papírforma, ami eddig stabilan jött mindenhol, de a kulcsállamok végeredményei sokkal több izgalmat tartogatnak.

2:55.

Lassan ideje elkezdeni Ohiora is figyelni. A hagyományos csatatérállam - amelyben 1964 óta mindig a későbbi elnök nyert - a közvélemény-kutatásokban sima Trump-győzelemnek tűnt. Most, 27 százalékos feldolgozottságnál Clinton vezet néhány ezer szavazattal. Ha a legtöbb várakozás ellenére nyerne ott, akkor még Florida elvesztését sem kéne annyira sajnálnia.

2:48

Floridában egyre jobbak Trump esélyei, már 1,3 százalékkal vezet, ez százezernél is több szavazat előny. Különösen akkor lehet ez értékes, ha nyer Virginiában is - hát még ha Észak-Karolinában fordítani tudna a mostani 2,1 százalékos hátrányából.

2:35.

Alabamát és Dél-Karolinát Trumpnak adták, az elektorok számában ez 68-66-os Clinton-előnyt jelent, de mindez még papírforma-eredmény, a kulcsállamok ennél sokkal fontosabbak.

2:30.

Trump egyre jobban áll Floridában, már 48,9-48,1 az előnye, ez több tízezer szavazat fölény. Ha Észak-Karolinában fordítani tudna (ott egyelőre Clinton áll 2 százalékkal jobban), vagy behúzná Virginiát (ott pedig ő vezet, nem is kevéssel), akkor ideje figyelni Clinton védvonalára, ahonnan lassan kezdenek befutni az eredmények: Michiganben Clinton áll jobban 6 százalékponttal, de nagyon alacsony a feldolgozottság, Pennsylvaniából pedig sok értékelhető adatunk még nincs.

2:18

Floridában rettenetesen szoros az állás, az imént Trump épp újra visszavette a vezetést néhány ezer szavazat előnnyel, de mire ezt a mondatot sikerült leírni, pár száz szavazattal újra Clinton vezet. Georgiában még mindig nagyon alacsony a feldolgozottság, de óriási, 69-29 százalékos Trump előnye. New Hampshire sem áll jól a szavazatszámlálással, ott Clinton 55-40-es előnye addig tűnik csak meggyőzőnek, amíg nem tudjuk meg, hogy ez mindössze 5800 szavazat. Virginia eddig a nagy meglepetés, 54-42 Trump előnye. Észak-Karolina 52-45 arányban Clintonnak áll, de ott is lassan halad a szavazatok feldolgozása.

2:00

21 államban is most ért véget a szavazás. Clintoné Illinois, New Jersey, Massachusetts, Maryland, Rhode Island, Delaware és Washington DC. Trump nyeri Oklahomát, Tennessee-t és Mississippit. Pennsylvaniában és Michiganben még túl korai eredményt hirdetni.

1:55

Clinton Florida után Észak-Karolinában is átvette a vezetést, igaz, csak 22 ezer szavazattal, és New Hampshire-ben is van egy kicsi, 5 ezer szavazatos előnye, de még csak 5 százalékos feldolgozottságnál. Hamarosan, 2 órakor bezárnak a szavazóhelyiségek az ország legnagyobb részén, összesen 21 államban. Ennyit szerencsére egyszerre nem kell órákon át követni, a keleti part nagy része szinte biztosan Clintoné, az ország középső része pedig Trumpé. Ami viszont kulcsfontosságú: Michigan és Pennsylvania, amit Clintonnak gyakorlatilag mindenképp meg kell nyernie, ha elnök akar lenni.

1:49

Floridában tényleg percről percre változik a helyzet, most épp Clinton vezet 70 ezer szavazattal. Észak-Karolinában Trump áll sokkal jobban, 10 százalék feletti az előnye. Virginiában 13 százalék Trump előnye, Georgiában pedig közel 50, de ott még nagyon alacsony a feldolgozottság. A korai szavazatok egyenlőtlen eloszlása és a vidéki voksok hamarabbi beérkezése miatt még sok minden változhat, egyelőre annyi biztos, hogy Florida hihetetlen szorosnak tűnik, de ha Trump ott fordítana, hirtelen nagyot nőnének az elnöki esélyei.

1:44

Trump egyelőre jobban áll két kulcsállamban is: Floridában 55 százalékos feldolgozottságnál 2, Észak-Karolinában 10 százalékos feldolgozottság után 11 százalék az előnye.

1:38

Virginiában egyelőre jelentős, 53-41 százalékos Trump előnye. Ez az állam Clinton védvonalának egyik fontos helye, de hiába közel 10 százalékos a feldolgozottság, Trump még nem dőlhet hátra, ezek a neki kedvező vidéki területek részeredményei.

1:32

Floridában 48 százalékos feldolgozottságnál járnak, Trump fordított, 48,9-48,2 arányban vezet.

1:30

Újabb három helyen ért véget a szavazás: Nyugat-Virginia Trumpé, Ohióban és Észak-Karolinában pedig még túl korai eredményt hirdetni.

1:25

Floridában fordult a helyzet, 30 százalékos feldolgozottságnál 2 százalékpont Clinton előnye, ez nagyjából 60 ezer voks előnyt jelent. Persze ez még mindig csak azt jelenti, hogy a falvak mellett Miamiből is futnak be a korai szavazatok, azok, akik ma adták le a voksukat, sokat változtathatnak még a végeredményen.

1:20

Floridában 15 százalékos a feldolgozottság, Trump előnye 5 százalékpont, nagyjából 60 ezer szavazat.

1:14

Floridából jönnek az első használható részeredmények: 2 százalékos feldolgozottságnál 58-30 százalék előnnyel vezet Trump. Persze ezek vidéki területek, ahol alapvetően jobbak voltak a republikánus jelölt esélyei, óriási hiba volna temetni Clintont.

1:08

Észak-Karolina több részében tovább fog tartani a szavazás, mint ahogy azt tervezték. Eredetileg itteni idő szerint 1:30-kor zártak volna a szavazóhelyiségek, de végül ez csúszni fog, technikai okok miatt.

1:07

Az elsőként feldolgozott szavazatok mindig kicsit félrevezető eredményt mutatnak - New Hampshire-ben például, ami könnyedén lehet kulcsállam, durván hangozhat, hogy 53-41 százalék arányban vezet Trump, ez valójában annyit jelent, hogy ő eddig 32 szavazatot kapott, Clinton pedig 25-öt. Floridában azért ennél többről van szó: ott Trump előnye közel 40 ezer szavazat, de ez nem jelent még csak 0,1 százalékos feldolgozottságot sem.

1:00

Vége a szavazásnak az első nagyobb helyeken. A CNN Trumpnak adta Kentuckyt és Indianát is, Clintonnak pedig Vermontot. Georgiában, Virginiában és Dél-Karolinában pedig még túl korainak találják, hogy eredményt hirdessenek.

0:55

Az eredmények igen lassan csordogálnak a két államból, ahol már vége a szavazásnak. Indianában 3 százalékos feldolgozottságnál 67-29-re vezet Trump, Kentuckyban 4 százalékosnál 66-29-re. Sokkal fontosabb lesz, milyen eredmények érkeznek 1 órától.

0:42

Nem csak az elnökválasztás dől el ma: bár Európában ezzel sokan nem foglalkoznak, a szenátus tagjai közül is sokat most választanak meg az amerikaiak. Akárki is lesz az elnök, mindenképp sokban befolyásolhatja a politikáját, hogy a saját pártja van-e többségben a törvényhozásban; a Kongresszus többségét egyelőre biztosan őrzik a republikánusok. A FiveThirtyEight összegzése szerint 50,7 százalék a demokraták esélye a szenátusbeli többségre, 49,3 a republikánusoké - ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy akár pénzfeldobással is eldőlhet a többség, azzal a megszorítással, hogy ha a pénzérme elgurul és nem találják, akkor a demokraták nyernek.

A legfontosabb forgatókönyvek, amelyekre figyelni kell, a következők:

- Elsőképp Floridát és Észak-Karolinát kell figyelni. Ha mindkét helyen Clinton nyer, gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy ő az új elnök, de ha a kettőből egy az övé, akkor is óriásira nőnek az esélyei. Ha nem, onnantól nőnek Trump reményei.

- Ha a két fenti államot Trump nyeri, akkor az északi Clinton-védvonalra kell koncentrálni. Ez Michigan, Wisconsin, Minnesota, Pennsylvania, Virginia, valamint a földrajzilag nem ide tartozó Colorado és Új-Mexikó - ezeket az államokat papírforma szerint Clintonnak kéne hoznia, de ha Trump nyer akár csak egyben is közülük, nagyban megnöveli a saját esélyeit.

- Ha Clinton elbukná a védvonalának néhány államát is, akkor Nevadára kell figyelni, könnyen lehet, hogy aki ott nyer, az lesz az elnök. Mivel itteni idő szerint hajnal 4-kor zárnak ott a szavazóhelyiségek, ez lehet az a helyzet, amikor napkelte után tudjuk meg, ki nyer.

- Az sem kizárt, hogy az apró New Hampshire négy elektora dönti el az elnökség sorsát. Ha Clinton hozza a védvonalát, Florida, Észak-Karolina és Nevada pedig Trumpé, akkor az nyer, aki New Hampshire-t behúzza.

- Urnazárások: Floridában, New Hampshire-ben és Virginiában 1:00, Észak-Karolinában 1:30, Michiganben és Pennsylvaniában 2:00, Minnesotában, Wisconsinban, Új-Mexikóban és Coloradóban 3:00, Nevadában 4:00.

0:31

Lelkes Trump-rajongó és nem szeretné, hogy egy olyan elnökhöz kerüljenek az atomkódok, aki a saját emailjeire sem tud vigyázni? Elkötelezett Clinton-rajongó, és elképzelni sem meri, mi várhat a világra Trump elnökségével? Vagy egyszerűen csak részvényei vannak, és szeretné elkerülni azt a Brexitnél már megnézett hisztériát, ami Trump győzelme esetén várna reggel a tőzsdékre? Csak hogy tudja: ha élőben követi az eredményeket, akármi is történik, mindenképp lesz az éjszakának olyan pillanata, amikor jóval idegesebb lesz, mint ami valójában indokolt volna!

A helyzet ugyanis az az amerikaiaknál: óriási különbségeket fogunk látni több államban is, ahogy az első szavazatok beérkeznek. Több tízmillióan szavaztak a választás napja előtt levélben, ahol lehet, és elsőként az ő voksaikat fogják összesíteni. A helyzet kicsit olyan, mint amit a magyar választásokon is megszokhattunk: a voksok 10-20 százalékának feldolgozása után nálunk mindig a jobboldal vezet, majd érkeznek a városi szavazatok. A zavaró különbség annyi, hogy az USA-ban nincs egyértelmű összefüggés az oldalak és a korai szavazás közt, államonként változik, hogy épp ki állhat jobban a korai eredményekben. A különbségek viszont óriásiak lehetnek, volt már olyan is, hogy 30 százalékos hátrányban volt a későbbi győztes az első szavazatok feldolgozása után. Tehát a kulcsszó: türelem.

A média egyébként is hajlamos furcsán eladni a részeredményeket, érdemes mindenképp kritikusnak lenni. Ennek a leggyönyörűbb példája talán az volt, amikor négy éve épp futottak be a republikánus középső országrész voksai, többen pedig óriási hírként hozták, hogy szinte pontosan ugyanannyi szavazata van a két jelöltnek, láthatóan nem zavartatva magukat attól az apró ténytől, hogy a masszívan demokrata nyugati part szavazatai csak később érkeztek be.

A számok persze becsapósak egyébként is. A legtöbb fogadóiroda 85-95 százalék közt látja Clinton elnöki esélyeit, míg a politikai elemzők maradnak inkább 70 százaléknál. Óriási meglepetésnek tűnhet tehát a piacokon, ha Trump nyer - emlékezhetünk, a Brexit esetében is azt tükrözték inkább a piaci várakozások, hogy mit szerettek volna a fogadók, nem azt, hogy minek van valódi esélye. A 70-30 százalékos esélyeloszlás egyébként is az, amit az emberi agy nagyon nehezen értelmez. A játékelmélettel foglalkozók egyik kedvenc példája: ha világméretű járvány fenyegeti az emberiséget, melyik gyógymódot kell választani? Amelyiknél egymilliárd emberből 700 millió éli túl, vagy amelyiknél 30 százalék meghal? Ugye pillanatig sem kérdés, hogy melyik választ választják mindig sokkal többen, miközben a két verzió ugyanaz?

0:10

Megérkezett az első részeredmény: Kentuckyban a szavazatok 1 százalékának feldolgozása után Trump vezet 80 százalékkal. Nem mintha ebből nagyon nagy következtetéseket kéne levonni.

0:00

Bezártak az első szavazóhelyiségek az Egyesült Államokban. Elsőként Indiana legnagyobb részében és Kentucky keleti felében ért véget a voksolás, várhatóan hamarosan érkeznek az első részeredmények. Nagy meglepetésre nem érdemes számítani egyik helyen sem, mindkét állam stabil republikánus. Az 538 elektori szavazatból összesen 19 érkezik innen.

- Elsőképp Floridát és Észak-Karolinát kell figyelni. Ha mindkét helyen Clinton nyer, gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy ő az új elnök, de ha a kettőből egy az övé, akkor is óriásira nőnek az esélyei. Ha nem, onnantól nőnek Trump reményei.

- Ha a két fenti államot Trump nyeri, akkor az északi Clinton-védvonalra kell koncentrálni. Ez Michigan, Wisconsin, Minnesota, Pennsylvania, Virginia, valamint a földrajzilag nem ide tartozó Colorado és Új-Mexikó - ezeket az államokat papírforma szerint Clintonnak kéne hoznia, de ha Trump nyer akár csak egyben is közülük, nagyban megnöveli a saját esélyeit.

- Ha Clinton elbukná a védvonalának néhány államát is, akkor Nevadára kell figyelni, könnyen lehet, hogy aki ott nyer, az lesz az elnök. Mivel itteni idő szerint hajnal 4-kor zárnak ott a szavazóhelyiségek, ez lehet az a helyzet, amikor napkelte után tudjuk meg, ki nyer.

- Az sem kizárt, hogy az apró New Hampshire négy elektora dönti el az elnökség sorsát. Ha Clinton hozza a védvonalát, Florida, Észak-Karolina és Nevada pedig Trumpé, akkor az nyer, aki New Hampshire-t behúzza.

- Urnazárások: Floridában, New Hampshire-ben és Virginiában 1:00, Észak-Karolinában 1:30, Michiganben és Pennsylvaniában 2:00, Minnesotában, Wisconsinban, Új-Mexikóban és Coloradóban 3:00, Nevadában 4:00. fotó: AFP -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.