BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsipari termékek 150 milliós áfáját csalta el egy bűnszervezet

Többszörösen körözött, Szlovákiába menekült győri férfi vezetésével húsipari termékek általános forgalmi adóját (áfa) csalta el egy bűnszervezet, csaknem százötven millió forint értékben - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-t.

A közleménye szerint a bűnszervezet tagjai az általuk létrehozott magyar és szlovák cégek közreműködésével Spanyolországból és Szlovákiából nettó áron hoztak be fagyasztott szállítmányokat Magyarországra, amelyeket már áfával növelt áron adtak tovább hazai húsnagykereskedéseknek. A belföldi értékesítés után fizetendő áfát fiktív számlák felhasználásával csalták el.
   
A pénzügyi nyomozók öt megyében összesen 33 helyszínen tartottak házkutatást. Egy kukoricaföldön elásott, nejlonba rejtett laptopot, szlovák és magyar honosságú igazolványokat, bélyegzőket és feljegyzéseket is találtak.
   
A bűnszervezetet irányító, többszörösen körözött győri férfinak egy másik költségvetési csalás miatt indult büntetőügye jelenleg még bírói szakaszban van. Korábban csalás miatt már jogerős letöltendő szabadságvesztésre is ítélték. A büntetés letöltése elől Szlovákiába menekült, ahol az újabb bűnbandát megszervezte.
   
A NAV pénzügyi nyomozói költségvetési csalás miatt rajta kívül öt gyanúsítottat hallgattak ki, közülük egy férfi előzetes letartóztatásban van. A bűnbandát irányító férfit már egy büntetés-végrehajtási intézetben hallgatták ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.