BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drasztikusan változhat a bevándorlási kvóta a briteknél

A bevándorlás szabályozásának szigorítása is szerepel a kormányzó brit Konzervatív Párt választási programjában, ez a magyarokat is érinti majd.

Nyilvánosságra hozta a brit Konzervatív Párt a három hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választásokra kidolgozott programját, amely a „Forward, Together” (Előre, együtt) címet viseli. A hajnalban ismertté vált néhány előzetes részlet szerint a párt jelentősen korlátozná az Egyesült Királyságban letelepedők számát. Vagyis Theresa May jelenlegi brit miniszterelnök a kétszázezret jóval meghaladó jelenlegi szintről „néhány tízezer főre” csökkentené az évenkénti nettó bevándorlást. (Ezt a tervet a Konzervatív Párton belül is többen megvalósíthatatlannak tartják.) A miniszterelnök ezzel egyértelművé tette: az unión belüli szabad mozgás alapelvét a kilépés után Nagy-Britannia nem érvényesíti.

Theresa May korábban is többször egyenes utalást tett arra, hogy a bevándorlási szabályok szigorítása várható, miután Nagy-Britannia kilépett az EU-ból. A kormányfő érvelése szerint ugyanis a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazás – amelyen a kilépést pártolók kerültek szűk többségbe – megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt, és az Európai Unió tagországaiból érkezők bevándorlásának számszerű szabályozását kívánják.

Theresa May Forrás: AFP

A program fontos eleme továbbá, hogy a jelenlegi ezer fontról kétezer fontra (csaknem 750 ezer forintra) emelné a konzervatív párt azt a járulékot, amelyet a brit vállalatoknak kell fizetniük az Európai Unión kívülről toborzott, szakképesítést igénylő állásokban foglalkoztatott minden egyes munkavállaló után. Ezt az összeget a kormány a brit munkavállalók szakképzésének fejlesztésére fordítja.

 

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt e hét elején közzétett választási programjában a bevándorlás „ésszerű szabályozását” helyezte kilátásba, de közölte, hogy nem tesz „hamis ígéreteket” a bevándorlás számszerű korlátozására, és kormányra kerülése esetén azonnal garanciát vállalna a Nagy-Britanniában élő összes külföldi EU-polgár minden jogosultságának megőrzésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.