BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmilliárdból újul meg több tucat balatoni strand

Csaknem 2 milliárd forintnyi hazai támogatással 38 Balaton-parti település 55 strandján, 344 beruházás, felújítás valósul meg az idén – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-vel szombaton.

Több helyen már elkészültek, és van ahol jelenleg is zajlanak, egyes településeken pedig a nyári szezont követően valósulnak meg a 100 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatást élvező strandberuházások – mondta Guller Zoltán.

A strandtulajdonos önkormányzatok jellemzően játszóterek, vízi-játszóterek, fitness-parkok, parkok, vizesblokkok felújítására, létesítésére és stégek, lépcsők építésére nyertek támogatásokat. A strandfelújítások egy része a szezonhosszabbítást szolgálja, hogy ősszel és télen is használhatóak legyenek a létesítmények, ennek érdekében kiszolgáló helyiségek és vizesblokkok téliesítésére, valamint szaunák építésére is nyertek támogatást a strandtulajdonosok.

A fejlesztések zöme elsősorban fizetős strandokon valósul meg, de kaphatott támogatást néhány olyan tóparti település is, amely csak szabadstranddal rendelkezik – tájékoztatott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.