BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos fejlesztések a Cinema Citynél

Jelentős rekonstrukcióba vágott bele a magyar mozipiacon 14 városban 18 mozival, összesen 157 moziteremmel jelen lévő Cinema City, amely új büfébeszállítójával is elégedett.

Idén 300 millió forintos beruházással indítottuk az évet, amikor megnyitottuk a Cinema City Győrben a 4DX mozitermet, ezenkívül az év hátralévő részében további egymilliárd forintot költünk mozifelújításokra – közölte a Világgazdasággal a társaság marketing- és PR-igazgatója. Buda Andrea kifejtette: megújul a Cinema City Aréna, ahol az Imax-teremben a vászoncsere már megtörtént, ugyanitt székcsere lesz, de további újdonságokkal is készülnek az év hátralévő részében. Emellett Miskolcon már végeztek mind a nyolc teremben a székcserével, a lobbi, a büfé és az egyéb területek rekonstrukciója ezután következik. A cég tájékoztatása szerint a székesfehérvári mozikban szeptember elején kezdődik a székcsere, amit az összes többi terület megújítása követ. Ezenkívül részlegesen a szolnoki és a szombathelyi mozik is megújulnak, az átalakítások főleg a büféket és a pénztárakat érintik.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Budapesten kívül 13 vidéki megyeszékhelyen van jelen hazánkban a Cinema City összesen 18 mozival, ami 157 mozitermet jelent, ebből egy Imax- (Aréna) és két 4DX- (WestEnd és Győr) mellett öt VIP-terem (Aréna) színesíti a kínálatot. Buda Andrea lapunknak felidézte: a vállalat történetében fontos mozzanat volt 2011-ben a Palace mozihálózat felvásárlása, a Cinema City és a Cineworld 2014-es összeolvadására ugyancsak mérföldkőként tekintenek. Utóbbi tranzakció nyomán az anyacég Európa második legnagyobb mozihálózata lett. Így a Cinema City Magyarország mellett további nyolc ország (Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia, Bulgária, Izrael, Egyesült Királyság és Írország) mozipiacán képviselteti magát 227 moziban 2147 terem üzemeltetésével. A további bővüléssel kapcsolatban a marketing- és PR-igazgató elmondta: ha egy üzleti lehetőség megtalálja a céget, megvizsgálják a potenciális megtérülést, és annak alapján döntenek a következő lépésekről. A régióban idén még két-két mozit nyitnak Romániában és Lengyelországban, egyet pedig Csehországban.

A vállalat figyelemmel kíséri a nemzetközi mozis trendeket, a West­Endben lévő 4DX-mozi például 2013-ban az első volt Európában, de korábban, amikor a Cinema City először nyitott ilyet Izraelben, a világon még mindössze 18 4DX-moziterem volt. Ez a szám ma 400-ra rúg, ebből 30 a cégcsoport érdekeltségébe tartozik. A 4DX a világ jelenlegi legmodernebb mozitechnológiája, különlegessége, hogy mozgó üléseket, fényeffekteket, illatokat, buborékokat, víz- és levegőbefújást is alkalmaz, összehangolva a filmben szereplő környezeti hatásokkal.

Mivel a hazai Cinema City egy tőzsdei cég leányvállalata, konkrét látogatószámot nem közölt. Annyit viszont elárult, hogy tavaly 11,7 százalékos, tavalyelőtt pedig 13 százalékos növekedést produkált a magyar piacon. Támpontul szolgálhat, hogy a magyarok az elmúlt évben több mint 14 millió mozijegyet vásároltak, a Gazdasági Versenyhivatal 2015-ös közlése szerint a hazai mozipiacon 80-85 százalékos részesedéssel bír a lánc. Idén júliusban a Cinema City hálózatában vélhetően a nyári promóciók hatására 15 százalékkal nőtt éves összevetésben a nézőszám, holott tavalyhoz képest két mozival kevesebbet üzemeltetnek.

Coca-Cola helyett Pepsi

Áprilistól Coca-Cola helyett Pepsi termékeket lehet kapni a Cinema City mozijaiban. Buda Andrea ezt azzal indokolta, hogy a Coca-Colával való szerződésük lejárt, a szórakoztatóipar, kiemelten a mozipiac felé nyitó Pepsi pedig kész volt az együttműködésre. A változtatást követő kezdeti elégedetlen hangok után a cég azt tapasztalja, hogy ma már a nézői visszajelzések is pozitívak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.