BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliós károkat hagyott maga után a vasárnapi vihar

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar nyomán. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az elmúlt években hol decemberben, hol az év elején pusztított olyan vihar, amilyenek régebben csupán a május-augusztus közötti időszakra voltak jellemzőek. Az október végi szélsőséges időjárás is ebbe az eseménysorba illeszkedik.

A vasárnap egész Közép-Európát uraló, helyenként orkán erejű széllel érkező vihar ugyan nem Magyarországon okozta a legsúlyosabb károkat, ám a hazai biztosítókhoz hétfő délutánig így is több mint 3200 bejelentés érkezett. A leginkább érintett területek közé a főváros és Pest megye, Bács-Kiskun, Győr-Sopron-Moson valamint Fejér megyék tartoztak.

A viharos szélben letört fa által megrongált háztetőn dolgoznak tűzoltók Pomázon 2017. október 29-én.
Forrás: MTI

Biztosítási értelemben viharnak minősül, ha 54 km/ órát meghaladó szél okoz károkat az épületekben és a vagyontárgyakban, így nem meglepő, hogy a legtöbb bejelentés a helyenként a 130 km/óra erejű orkán rongálásaira vonatkozott: megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák vagy letört faágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be a biztosítottak. E mellett sok volt a beázás is, ahogy az erős szél a tető vagy a panelhézagok közé nyomta be az esővizet.

A hétfői bejelentések nyomán a biztosítók több mint 300 millió forintra becsülik az okozott károkat. Ez az összeg az elkövetkező napokban tovább nőhet, különös tekintettel arra, hogy a széllökések rendkívül erősek voltak a Balaton térségében, ahol az üdülők tulajdonosai esetleg csak megkésve szembesülnek a kialakult helyzettel.

A végösszeg mindenesetre tovább terheli a hazai biztosítók idei viharmérlegét, amelyek már a nyári szélsőséges időjárási események nyomán több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki.

A becsült károk összege azonban azután sem lesz teljes, hogy az utolsó bejelentés is beérkezik a társaságokhoz, hiszen az ingatlanok több mint egynegyedének nincs biztosítása, így a tulajdonosának a helyreállításban önerőre kell hagyatkoznia. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly év végén a kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százaléka rendelkezett biztosítással.

https://www.vg.hu/kozelet/komoly-karokat-hagyott-maga-utan-vihar-vonatok-menetrendje-helyreallt-663229/

A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is köthető, érdemes tehát a meglévő szerződést folyamatosan összhangba hozni a tényleges vagyoni állapotokkal. Egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért kapható. Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.