BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brexit: a britek nem halogatnák a kilépést

Törvénybe iktatná a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének időpontját a brit kormány.

A Brexit-tárgyalásokat brit részről összehangoló minisztérium vezetője, David Davis a tárca által csütörtök éjjel ismertetett nyilatkozatában közölte: a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonásáról beterjesztett jogszabálytervezetbe (Withdrawal Bill) a kormány szándéka szerint bekerülne, hogy az Egyesült Királyság 2019. március 29-én, a greenwichi középidő (GMT) szerint 23:00 órakor kilép az Európai Unióból.

Az a nap péntekre esik, és akkor még a téli időszámítás lesz érvényben Nagy-Britanniában, amely azonos a GMT-vel. Mivel a brit időszámítás mindig – az egyidejű óraátállításokkal együtt is – egy órával a kontinens időszámítása mögött jár, a visszavonási törvényben meghatározandó időpont Brüsszelben 2019. március 29-én éjfélre esne.

Forrás: AFP

Theresa May brit miniszterelnök idén március 29-én jelentette be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását, hivatalosan elindítva a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető, alapesetben két évig tartó folyamatot, és ennek alapján a Brexit várható időpontja 2019. március 29.

Davis közleménye szerint ezt a kilépési dátumot rögzítené törvényben a brit kormány. A Brexit-minisztérium vezetője szerint az erről szóló módosítás beillesztése a Withdrawal Bill tervezetébe „kristálytiszta” módon rendezné azt a kérdést, hogy mikor szűnik meg a brit EU-tagság.

Theresa May a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap pénteki kiadásának írt cikkében leszögezi:

a brit kormány a törvénytervezet módosításával „feketén-fehéren” deklarálni kívánja, hogy az Egyesült Királyság 2019. március 29-én kilép az EU-ból.

A brit miniszterelnök közölte: a kormány nem fogja eltűrni, hogy az EU-tagságról szóló törvény visszavonásáról intézkedő jogszabály hamarosan folytatódó alsóházi vitájában bárki megpróbálja egyéb módosítási kezdeményezésekkel megakadályozni a brit nép demokratikus akaratának érvényesítését.

May arra utalt, hogy a brit EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Lord John Kerr, a brit diplomácia egyik legtekintélyesebb veteránja, aki a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének alapelveit annak idején kidolgozta, az Open Britain nevű EU-párti kampánycsoport pénteki konferenciáján elmondandó – egyes részleteiben előre ismertté vált – beszédében mindazonáltal kijelenti: Nagy-Britannia a Brexit-folyamat bármely szakaszában meggondolhatja magát.

Lord Kerr szerint nem vált kötelezővé a kilépés az EU-ból csak azért, mert Theresa May márciusban „elküldte levelét Brüsszelnek” az 50. cikkely aktiválásáról, Nagy-Britannia még mindig szabadon dönthet arról, hogy folytatja-e a kilépési folyamatot.

John Kerr szerint „az újabb és újabb tények felszínre kerülésével” az embereknek jogukban áll megváltoztatni a véleményüket, és az 50. cikkely semmi olyasmit nem tartalmaz, amely ebben megakadályozná őket.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Gordon Brown volt munkáspárti brit miniszterelnök a BBC televíziónak adott, csütörtök este ismertetett interjúban. Brown, aki Tony Blair kormányában tíz évig pénzügyminiszter, majd Blair távozása után, 2007-től három évig kormányfő volt, az interjúban kijelentette: meggyőződése szerint jövő nyárra a Brexit-folyamat eljut egy olyan válságpontra, amikor a kilépésre szavazók is rájönnek, hogy „nem azt kapják, amit ígértek nekik”.

https://www.vg.hu/kozelet/brexit-tobb-kerdes-meg-tisztazasra-var-673437/

Brown szerint ugyanis nem igaz, hogy Nagy-Britannia teljes mértékben vissza tudja majd szerezni az ellenőrzést az EU-bevándorlás felett, nem igaz az sem, hogy saját maga határozhatja meg kereskedelmi politikáját, mivel az egyéni kereskedelmi megállapodások elértése az egyes EU-országokkal hosszú évekbe telik, és az sem igaz, hogy a brit törvényalkotás teljesen elszakadhat az EU-tól, mivel az Európai Unió Bíróságának befolyása a Brexit után is sokféle módon érvényesülni fog Nagy-Britanniában.

Brown kijelentette: „ez idő szerint” nem javasolná újabb EU-népszavazás kiírását, de szeretné, ha a kilépési tárgyalások végén lehetőség nyílhatna a döntés „újraértékelésére”, és annak mérlegelésére, hogy a Brexit alternatívájaként nincs-e egy másik, „sorsfordító horderejű lehetőség”, amellyel Nagy-Britannia élhetne, ha mégis az EU tagja marad.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.