Bemutatkozik a hatvanas évek művészete

A mintegy 350 mű – festmények, szobrok, grafikák, könyvek, plakátok, valamint iparművészeti alkotások – jelentős része a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) raktárából került a kiállítótérbe, a múzeumba kerülésük óta eltelt öt-hat évtizedben még soha nem láthatta őket a közönség. A tárlat két meghatározó történelmi esemény közötti időszak művészetét tekinti át: az 1956-os forradalom utáni konszolidáció éveitől az 1968-as prágai tavaszig.

Ekkor jött létre a kultúrára vonatkozó kategóriarendszer, a három T, vagyis a művek Tiltott, Tűrt és Támogatott kategóriák szerinti minősítése, és ebben az időszakban alakult ki a kettős beszéd, a sorok között olvasás rafinált kommunikációs kultúrája. Az 1960-as évek a magyar művészet egyik legellentmondásosabb korszaka: még él a szocialista realizmus irányzata, de már megjelennek a valóság természetére provokatívan rákérdező neoavantgárd törekvések is.

A művészi mozgástér azonban keretek közé szorul ebben az időszakban, erre utal a kiállítás címe. A kereteket ugyan nyíltan sosem fogalmazták meg, de ha valaki átlépte őket, keményen megtapasztalhatta létezésüket. A kiállítás az említés szintjén összegyűjtötte a kor tabuit és tilalmi zónáit, így 1956-ot, Trianont, a szovjet megszállást, a magyar kisebbségek helyzetét, a kommunista jövőkép bírálatát vagy akár a szexualitást.

Petrányi Zsolt kurátor a kiállítás korszakhatárait két évszámhoz, 1958-hoz és 1968-hoz köti. 1958-ben nyílt újra a Velencei Biennálé magyar pavilonja, és ebben az évben Magyarország nagyszabású programmal jelentkezett a Brüsszeli Világkiállításon, mindezekkel is jelezve az 1956 után megindult kádári konszolidációt. 1968 ezzel szemben a csehszlovákiai bevonulás és a reformok megtorpanásának éve, amely lezárt egy rövid korszakot. A látogatót az A épület fogadócsarnokában egy korabeli, háromszintes ház élethű mása fogadja, a falán Kádár György sgraffitójával.

A kiállított anyag és a korszak egyik kulcsszava az építés, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A hatvanas években indult be a nagyarányú lakásépítési program, amely az iparművészet felvirágzásához is hozzájárult. A hatalom ráadásul a formatervezők, iparművészek esetében sokkal inkább eltűrte a modernséget, mint a képzőművészeknél. Ezért is rendezett be Petrányi Zsolt a kiállítótérben korabeli enteriőröket, a korszak jellegzetes bútoraival, lakástextiljeivel, lakberendezési tárgyaival.

A kiállított művészek között a korszak olyan nagy mestereivel találkozunk, mint Kokas Ignác, Somogyi József, Kurucz D. István, Berki Viola, Kondor Béla, Csernus Tibor, Gruber Béla, Korniss Dezső, Gyémánt László és Mácsai István. A hatvanas években a nyugati világban virágoztak a baloldali mozgalmak, ami jó kapcsolódási pontot jelentett a nyugati művészek felé, így kerültek be a tárlatra Pablo Picasso, Renato Guttuso és Fernand Léger vagy a kor keletnémet sztárfestője, Willi Sitte képei, mint a magyar művészekre hatást gyakorló alkotások.

A hatvanas évek általános vizuális kultúrájában nagyon mély nyomot hagyott ennek a bizonyos keretek között formálódó modernségnek a világa. A köztéri munkákon, az igényes könyvillusztrációkon vagy a megfizethető áron hozzáférhető sokszorosított grafikákon keresztül a magyar közönség mégiscsak egy változatosabb és sok esetben magas színvonalú művészettel találkozott. A 2018. február 18-ig nyitva tartó kiállítás hét egységen keresztül mutatja be a korszak vizuális kultúráját, mellé számos kísérőprogramot szerveznek.