BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változást hozhat az új esztendő az észak-koreai konfliktusban

A dél-koreai országegyesítési minisztérium kedden ismertetett előrejelzése szerint Észak-Korea jövőre nyitott lesz arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal.

Észak-Korea törekedni fog arra 2018-ban, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal, miközben továbbra is ragaszkodni fog ahhoz, hogy de facto atomhatalomként ismertesse el magát – állt az országegyesítési minisztérium jelentésében. A tárca arról nem közölt részleteket, hogy mire alapozza optimista előrejelzését Phenjan várható nyitottságáról a diplomáciai párbeszédre.

Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője
Forrás: AFP

 

A szöuli védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy különleges katonai alakulatot hoznak létre az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetés elhárítása céljából.

Múlt pénteken az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa egyhangúlag újabb szankciókat szavazott meg Észak-Koreával szemben. Az új intézkedések értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját.

A kínai vámhivatal kedden közzétett adataiból kiderült: novemberben Kína egyáltalán nem exportált olajipari termékeket Észak-Koreába, amivel Peking még az ENSZ által elrendelt szankciókon is túltett.

A Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap egy kormányzati tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Phenjan a közeljövőben egy kamerával és kommunikációs berendezésekkel felszerelt műhold felbocsátására készül. Szakértők szerint a műhold az észak-koreai ballisztikusrakéta-technológia fejlesztését szolgálná, és ebből adódóan ENSZ-határozatok rendelkezéseibe ütközne.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.