BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A NATO-főtitkár óvott a transzatlanti kötelék gyengítésétől

Az Európai Unió egyedül nem tudja megvédeni Európát, és védelmi képességeinek fejlesztése a lehetőségek mellett kockázatokat is hordoz – jelentette ki a NATO főtitkára pénteken az 54. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.

Az EU védelmi képességének erősítése azzal a kockázattal jár, hogy

gyengíti a transzatlanti köteléket, megkettőzi mindazt, ami a NATO-ban már megvan és diszkriminálja a NATO EU-n kívüli tagjait.

- hangsúlyozta Jens Stoltenberg az 54. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.

Jens Stoltenberg
Forrás: Alexander Pohl/NurPhoto/AFP

„Az utóbbi években megjelent aggodalmak ellenére a NATO továbbra is a legerősebb, a leghatékonyabb és legmegbízhatóbb szövetség, amelyet valaha látott a világ” – tette hozzá az Észak-Atlanti Szövetség főtitkára, rámutatva, hogy az EU polgárainak 90 százaléka NATO-tagországban él és az Európai Unió egyedül nem tudja megvédeni Európát.

Kiemelte, hogy a NATO-t erősen nyugtalanítja az orosz nukleáris erő modernizációja, és elvárja Moszkvától, hogy részletes és átlátható tájékoztatást adjon törekvéseiről.

Hangoztatta ugyanakkor, hogy meg kell védeni a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről megkötött szerződést.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.