A német sajtó nincs elragadtatva a koalíciós megállapodástól

A legnagyobb példányszámú napilap, a Bild kommentárja szerint „Merkel az SPD-nek ajándékozta a kormányt”, mert minden áron kancellár akar maradni. Sokszor a szemére vetették, hogy nem tudni, miről szól a politikája, de ezt már senki sem mondhatja, mert világossá vált, hogy „Angela Merkel számára az új kormány Angela Merkelről szól”.

A CDU elnöke a hatalom megtartásáért átengedte a legfontosabb minisztériumokat a szociáldemokratáknak, és így megteremtette „az első SPD-s kormányt, amelynek CDU-s a kancellárja”.

A minisztériumok elosztásáról a Die Welt című konzervatív lap is írt, kiemelve: Angela Merkel nagy árat fizetett azért, hogy negyedszerre is kancellár lehessen, és pártja egyetlen kulcsfontosságú tárcát sem tudott megtartani. Hozzátették, hogy koalíciós megállapodás nélkülözi az ambíciót, a lehetséges miniszterek névsora pedig „elszomorító”.

A baloldali Frankfurter Rundschau szerint viszont a koalíciós megállapodás hatalmas siker, legalábbis az SPD számára.

A lap szerint néha a gyengeségre, rászorultságra hivatkozva lehet a legjobb eredményt elérni egy tárgyaláson, ami az SPD esetében azt jelenti, hogy a párt vezetése érvelhetett a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazással. A szavazáson 463 723 párttag vehet részt, ami „463 723 ok arra, hogy jó eredményre van szükség”, és ezt Martin Schulz mindig Angela Merkel és Horst Seehofer orra alá dörgölhette.

Sokan nem hitték, hogy a párt megszerezheti a külügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot, és szinte mindenki kizártnak tartotta, hogy még a munkaügyi tárcát is elhódíthatja. Mégis sikerült, ami nagyszerű teljesítmény az SPD részéről.

A liberális Süddeutsche Zeitung elsősorban azt kifogásolta, hogy Martin Schulz véget vet az SPD elnöki tisztségéből a külügyminiszteri tisztségre váltó Sigmar Gabriel politikai pályafutásának.

Mint írták, a koalíciós szerződés „szolid munka, a szokásos keverék, amelyben mindenki talál bírálni-, és dicsérnivalót”. Az viszont „őrület”, amit az SPD művel: a párt meghajol „bukott vezetője”, Martin Schulz akarata előtt, aki ahelyett, hogy „szalutálna és lelépne”, elhappolja a külügyminisztériumot Sigmar Gabrieltől, aki a német diplomácia vezetőjeként az utóbbi 12 hónapban felküzdötte magát az SPD legnépszerűbb politikusává, és várhatóan éppen akkor kényszerül befejezni pályafutását, amikor elkezdett volna hasznot hajtani az SPD-nek.

A Handelsblatt című üzleti lap szerint a CDU/CSU és az SPD megkötötte a „tétlenség szövetségét”, hiszen koalíciós megállapodásuk „semmiféle választ nem ad a nagy kihívásokra”.

A három pártot elsősorban a kormányzásra irányuló akarat egyesíti, és nem az ország megújításának szándéka. Így nem terveznek mélyreható reformokat, és vagy fél szívvel, vagy egyáltalán nem foglalkoznak az olyan kihívásokkal, mint a menekültválság, a demográfiai átalakulás, vagy a gazdaság és a társadalom digitalizációja.

Kiemelték: a tervbe vett osztogatás és az apró átalakítások „nem adnak garanciát a növekedés és a jólét tartós fennmaradására”.