BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán tárgyalna Észak-Koreával

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a panmindzsoni Korea-közi csúcstalálkozón azt mondta, hogy bármikor kész tárgyalni Japánnal – írta közleményében a szöuli elnöki hivatal vasárnap.

Miután Mun Dzse In dél-koreai elnök jelezte, hogy Abe indzó japán kormányfő hajlandó tárgyalni Észak-Koreával, Kim kijelentette: ő is kész a párbeszédre – tette hozzá a Kék Ház. A dél-koreai államfő felajánlotta közvetítő szerepét.

Mun elnök úr felajánlotta, hogy hidat épít Észak-Korea és Japán között

- mondta Kim Jui Kjom elnöki szóvivő.

Tokió az Észak-Koreában elrabolt japán állampolgárok évtizedek óta húzódó ügye végére szeretne pontot tenni.

A japán kormány hivatalosan 17 olyan japán állampolgárról tud, akit Phenjan hírszerzési vagy egyéb céllal a hetvenes-nyolcvanas években elraboltatott.

Közülük öten hazatérhettek 2002-ben. Észak-Korea azt állítja, hogy nyolcan meghaltak, a maradék négy pedig soha nem lépett területére.

Abe Shinzo, japán miniszterelnöke hajlandó tárgyalni Észak-Koreával
Forrás: AFP

Abe bejelentette, hogy Mun ígéretéhez híven felvetette a kérdést a pénteki csúcstalálkozón, és tolmácsolta Tokió vonatkozó elképzeléseit. A japán kormányfő vasárnap telefonon egyeztetett a témáról és a panmindzsoni tárgyalások eredményeiről a dél-koreai elnökkel. Abe riporterek előtt mondott köszönetet mondott Munnak segítségéért.

Telefonbeszélgetésük során Mun és az Abe megegyezett, hogy a Korea-közi csúcstalálkozó megalapozta a Kim és Donald Trump amerikai elnök között május végén vagy június elején esedékes tárgyalások sikerét.

Abe nagyra értékelte a koreai vezetők nukleáris leszerelés iránti elkötelezettségét, és reményét fejezte ki, hogy a szavakat tettek követik majd.

Abe és Mun bizakodónak mondta magát, hogy Trump és Kim találkozója kézzelfogható lépésekhez vezet az atommentesítés kérdésében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.