BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Twitteren keresztül manipulálhatták a brit választásokat

A The Sunday Times című brit lap vizsgálata szerint a tavalyi brit parlamenti választások kampányában több ezernyi, azóta jórészt eltűnt vagy felfüggesztett orosz Twitter-profil lépett működésbe annak érdekében, hogy az eredményt a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt javára befolyásolja.

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök tavaly áprilisban – a sajtó és a közvélemény számára teljesen váratlanul – előrehozott választásokat írt ki június 8-ára, azzal meghirdetett céllal, hogy megerősített választói felhatalmazással kezdhessen hozzá a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló tárgyalásoknak az Európai Unióval.

A Konzervatív Párt azonban a korábbi felmérésekben valószínűsített fölényes győzelem helyett elvesztette addigi meglehetősen szűk alsóházi többségét is, és azóta kisebbségi kormányzásra kényszerül, a Munkáspárt ugyanakkor Jeremy Corbyn vezetésével a várakozásoknál számottevően jobb eredményt ért el.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap a Swansea-i Egyetem szakértőinek közreműködésével elvégzett vizsgálatában feltárta:

a tavaly júniusi választások előtti néhány hétben 6500 orosz Twitter-oldal közölt folyamatosan olyan üzeneteket, amelyek a Munkáspártot támogatták, miközben konzervatív párti jelöltek lejáratását is célozták.

A lap szerint zömmel angol női nevekkel létrehozott, valójában automatizált – „robot” – Twitter-profilokról van szó, amelyek rendszeresen közöltek, illetve újraközöltek Theresa May számára potenciálisan hátrányos, Jeremy Corbyn számára potenciálisan előnyös politikai üzeneteket.

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök
Forrás: AFP

Ezeken a Twitter-profilokon megjelentek például olyan üzenetek, amelyek a tavaly májusban Manchesterben elkövetett öngyilkos robbantásos merényletet igyekeztek kampánytémává tenni, felerősítve azokat a bírálatokat, amelyek Theresa Mayt érték a rendőrség létszámának csökkentése miatt.

A The Sunday Times cikke szerint az angol hangzású női nevekkel létrehozott orosz „Twitter-robotok” emellett olyan üzeneteket is folyamatosan újraközöltek, amelyek azért bírálták Theresa May miniszterelnököt, mert

nem volt hajlandó közvetlen televíziós vitán részt venni Jeremy Corbynnal, és bírálták a brit médiát is, amiért „túlságosan keményen bánik” a Munkáspárt vezetőjével.

Forrás: AFP

A brit lap felidézi, hogy a Munkáspárt támogatottsága, amely az előrehozott választások bejelentése előtt 25 százalékos volt, a kampány végére 40 százalékosra emelkedett.

Matt Hancock, a digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős brit minisztérium vezetője a The Sunday Timesnak nyilatkozva felszólította a Twitter üzenőportált működtető céget az ügy teljes körű feltárására. Hancock „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte, hogy bármely ország kísérletet tegyen a beavatkozásra más országok demokratikus választásaiba.

A miniszter szerint a közösségi médiaportálokat működtető cégeknek is cselekedniük kell a demokratikus folyamatok védelmében, és fel kell fedniük, hogy mit tudnak a brit lap által feltárthoz hasonló jelenségekről.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.